40 éve a köz szolgálatában
Szántó Máriát, a Mórahalmi Járási Hivatal vezetőjét köszöntötte a közelmúltban a közszolgálatban végzett 40 éves elkötelezett munkájáért Juhász Tünde kormánymegbízott.
– Ez egy olyan munka, ahol kevésbé érezzük a saját bajunkat, ha törődünk másokéval. Segíteni másoknak eligazodni a közigazgatás erdejében szép feladat – foglalta össze röviden munkája lényegét Szántó Mária, a Mórahalmi Járási Hivatal vezetője, akit a közelmúltban köszöntött a közszolgálatban végzett 40 éves elkötelezett munkájáért Juhász Tünde kormánymegbízott.
– A közigazgatást nem tudjuk kikerülni, nincs, aki ne találkozna vele, elkísér minket a születéstől a halálig – tette hozzá.
Szántó Mária 1980 óta dolgozik a közigazgatásban. Szakmai életútját a szegedi polgármesteri hivatalban kezdte előadóként. 1986-ban Domaszéken helyezkedett el, ahol 1990-től jegyzőként dolgozott. 1996-ban áthelyezéssel került Mórahalom Város Önkormányzatához jegyzői munkakörbe. A közel 26 év jegyzői pályafutását lezárva 2013-tól látja el a Mórahalmi Járási Hivatal hivatalvezetői feladatait.
Szakmai tevékenységét és a közigazgatás fejlesztésért tett kiemelkedő teljesítményéért a Csongrád Megyei Önkormányzat 2010-ben Csongrád Megye Közigazgatásárért díjban részesítette.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke 2011-ben hosszú idejű magas színvonalú önkormányzati és államigazgatási tevékenysége elismeréseként címzetes főjegyzői titulust adományozott részére.
A Magyar Kormánytisztviselői Kar döntése alapján idén „A Köz Szolgálatáért” díszoklevél díjban részesült példaértékű munkájáért.
Arra a kérdésünkre, hogy mit tart a legnagyobb kihívásnak a munkájában, azt válaszolta, nem szereti a kihívás szót, hiszen mindenkinek minden nap egy kihívás. Jól dolgozni, hasznos munkát végezni és meggyőződéssel dönteni, ezeket tartja a legfontosabbnak.
Az adott feladatot mindenkinek a legjobb tudása szerint kell elvégeznie – hangsúlyozta a hivatalvezető, aki úgy véli, nincs abban semmi különös, ha egy hivatalnok hosszú időn át így végzi a dolgát.
Fotó: Frank Yvette
Forrás: delmagyar.hu