A Határvédelmi Tagozat zászlóbontása Mórahalmon

Az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozata január 20.-án mutatkozott be a nyilvánosság előtt a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban.

Az eseményen részt vett Nógrádi Zoltán Mórahalom polgármestere, Balázs László az Országos Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Főigazgatóság, Határrendészeti Főosztály- főosztályvezetője. Dávid Károly rendőr dandártábornok Bács-Kiskun-megye rendőrfőkapitánya, Dr. Rádi Norbert r. ezredes Csongrád megyei rendőrfőkapitány-helyettes, bűnügyi igazgatója. Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Csorba Sándor nyugállományú ezredes úr, a Határvédelmi Polgárőr Tagozat elnöke és Batiz István a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, aki egyben az esemény levezető elnöke volt.

2016. október 28.-án az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége a 112/2016.os számú határozatával megalapította a Határvédelmi Polgárőr Tagozatát. A fórum témájaként a tagozat szerepköre került bemutatásra a migráció aktuális tükrében, melynek kapcsán felvázolásra kerültek a polgárőrség migrációval kapcsolatos feladatai.

“A Polgárőrség szakmailag egy újabb állomásához érkezett” – emelte ki beszédében dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke.

Ha kitekintünk Európába, akkor azt tapasztaljuk, hogy az országok többségében az illegális migrációtól szenved. Magyarország véleményem szerint kitűnően védekezik, mert időben meghozták azokat az intézkedéseket, amelyek gyakorlatilag az országot megvédték, megvédik.

A tagozat legfontosabb küldetése, hogy a határ térségében lévő településeken működő polgárőr egyesületek tevékenységét hangolja össze, koordinálja. A migrációnak a kezelése, speciális felkészültséget és ismeretséget kíván, fontos, hogy a polgárőrök a megfelelő oktatást és felkészítést is megkapják. Természetesen senki sem gondolja azt, hogy a polgárőr egyesületek, a polgárőrök nem végezték el eddig a munkájukat ezen a területen. Sőt, hősiesen helyt álltak a polgárőrök, különösen Csongrád és Bács-Kiskun megyében. Ismételten le a kalappal a polgárőrök és az egyesületek előtt.

Nógrádi Zoltán Mórahalom polgármestere köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt években segítségnyújtásként megjelentek Mórahalmon. Egy olyan történelmi helyzet volt, amire sem az ország, sem a határ mentén élők nem voltak felkészülve.

„Gyermekkoromban volt egy tábla, a Mórahalmi település jelző tábla alatt, az volt kiírva, hogy kiváló határőr község. Van egy olyan érzésem, hogy megint ki lehetne tenni ezt a táblát, csak nem a határőrség és a település geopolitikai helyzetéből fakadó intézményi sajátosságok miatt, hanem jóval inkább a polgárőr szervezetink áldozatvállalása és a polgárőreink működése okán.”

Dávid Károly rendőr dandártábornok Bács-Kiskun-megye rendőrfőkapitánya kifejtette, hogy kivételes jelentőséggel bír a mai rendezvény, és ezért megtiszteltetés számára, hogy itt lehet az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozatának zászlóbontásán. Azok az egyesületek, akik korábban a településen belül a közbiztonság érdekeit tartották szem előtt, (joggal) ma már tudják, hogy épp az elért eredményeiket veszélyeztető migrációs folyamtokkal szemben, a településektől távolabb is szükséges a hatékony segítség.

„Olyan korban élünk, ahol egy új minőségű határvédelmi rendszer van kialakulóban és most a határvédelmi tagozat létrehozásával a polgárőr egyesületek is e rendszer, jól és hatékonyan működő elemeként tudnak majd szerepet vállalni a határ biztonság és ezzel a saját települései közbiztonságának a garantálásában.”

Dr. Rádi Norbert r. ezredes Csongrád megyei rendőrfőkapitány-helyettes, bűnügyi igazgatója egy személyes emléket osztott meg. A történet szerint, egy elzárt helységben volt olvasható angol nyelven:

„Aki itt volt nem felejti, aki nem volt itt, nem tudja.”

Azt gondolom, sok mindent elárul, nem csak a migránsok részéről, hanem ennek a feladatnak a kezelésében hatékonyan együttműködő rendvédelmi erők és polgárőrök részéről is- folytatta gondolatait Dr. Rádi Norbert. Ebben az időszakban nagyon jól tudtunk összedolgozni, sok eredményt értünk el. Nagyon sok olyan esetre emlékszek bűnügyi igazgatóként, olyan embercsempész felderítésére, amelyekre tán nem került volna sor, hogyha a térségben dolgozó polgárőr egyesületek polgárőrei jelzést nem adtak volna a tevékenységet irányító központ irányába, akár a helyi körzeti megbízott vagy ismerős kollégák részére. Nagyon sok esetben azért tudtunk eredményesek, lenni és tudunk napjainkban is, mert folyamatosan jelzést kapunk a területen szolgálatot teljesítő polgárőröktől.
 

Csorba Sándor az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozatának elnöke szerint a sikeres munka érdekében összefogás szükséges a polgárőrök, az egyesületek, a társszervek munkatársai és az önkormányzatok között, úgy ahogyan az elmúlt időszak ezt be is bizonyította.

A Határvédelmi Tagozat Bács-Kiskun megye és Csongrád megye gondolkodásában merült fel elsőként. Főbb célkitűzése a határ menti településeken az illegális migráció okozta jogsértések megelőzése, hatékonyabb, koordináltabb polgárőri szolgálat megteremtése. A polgárőrök határvédelmi felkészítése, az államhatárral kapcsolatos bűncselekmények, szabálysértések ismeretére, valamint az ebből adódó polgárőr feladatokra.

Határvédelmi Tagozat vezetésének szervezeti felépítését illetve személyi összetétele is bemutatásra került. Elnökhelyettesek Cseh László (Baranya), Fényi Imre (Hajdú-Bihar) és Pőcze Levente (Csongrád) lett megválasztva. Titkárként Battancs Erika (Csongrád), míg elnökségi tagokként Bokányi Zoltán (Bács-Kiskun), Csikós Sándor (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Gazdag Ferenc (Somogy), Magyar Zsolt (Zala), Török László (Győr-Moson-Sopron) és Turcsán István (Békés) kapott bizalmat.

Csorba Sándor a Határvédelmi Tagozat elnöke elmondta, ezzel a felállással a schengeni határvonal magyarországi részén, vagyis a majdnem 1130 kilométer hosszú határszakaszon fekvő valamennyi megye, plusz a befogadó állomásokkal rendelkező megyék képviseltetve vannak.

A beszédek után Balázs László az Országos Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Főigazgatóság, Határrendészeti Főosztály- főosztályvezetője tartott előadást a Migráció aktuális kérdései címmel. Majd pedig Zámbó Péter az Országos Polgárőr Szövetség szakmai alelnöke a polgárőrség migrációval összefüggő feladatairól tartott prezentációt.

Az esemény ideje alatt a Mórahalmi Polgárőr Egyesület polgárőrei segítettek az esemény biztosításában, érkezéskor és távozáskor a közlekedés irányításában.