A mintatanyák mellé termálfalut építene Mórahalom
Ha a fejlesztési elképzelést támogatja a Norvég Alap, 80 telken 200-250 idősnek adhatnak otthont a megújuló energiára építve.
Tove Skarstein, Norvégia magyarországi nagykövet asszonya látogatott pénteken Mórahalomra, ahol tájékoztatást kapott a Mórahalmon megvalósult, illetve megvalósuló, Norvégia által támogatott projektekről (megújuló tanyák, energiatudatos városfejlesztés). A diplomata nemcsak ezeket a beruházásokat tekintette meg, de megcsodálta a település büszkeségét, a gyógyfürdőt is. Tove Skarstein nem érkezett üres kézzel, könyvadományt hozott, mellyel a mórahalmi könyvtár állományát gazdagította.

Nógrádi Zoltán polgármester és további helyi szakemberek mutatták be a városban az EGT/Norvég Alap támogatásával véghezvitt fejlesztéseket. Ezek közül a legjelentősebb az a három mintatanya, melyeket 564 millió forintból zöldmezős beruházásként építettek fel 2009 és 2011 között. Fodor Csaba projektmenedzser ismertette, közösségi, gazdálkodó és lakótanyát húztak fel. A gazdálkodó tanya mellett üvegház is helyet kapott. Két termálkutat fúrtak, de napelem, napkollektor és biomasszafűtés is szolgálja a megújuló energiák népszerűsítését. A tanyák mára nemcsak élettel teltek meg, de uniós, költségvetési, magánbefektetői forrásokból – elsősorban a turisztikai funkcióhoz igazodva – további beruházásokat is generáltak mintegy 1,831 milliárd forint összértékben. Ezek között a már lezárult vagy folyamatban lévő projektek között többek között egy fűszerkert, egy fürdőház, állattartó és helyi termékeket előállító létesítmények, sport- és lovas létesítmények, csárda, ökumenikus kápolna és történeti múltat megörökítő skanzen szerepel.

“Bebizonyítottuk, hogy a kistérség speciális, tanyás településszerkezete – a lakosság 40 százaléka él tanyán – úgy fejleszthető, hogy európai életminőséget tudunk produkálni. Fontos fenntartó erőként jelenik meg a modernizálás folyamatában a természetes életkörülmények megőrzése, a megújuló energia, a mezőgazdaság és a turizmus. Külön örömünk, hogy a mintatanyákra számos egyéb funkció telepedett rá, bizonyos értelemben önálló városrész alakult ki körülöttük” – számolt be róla Nógrádi Zoltán. A polgármester úgy folytatta: Mórahalom nem állt meg, újabb pályázati elképzeléssel jelentkezett a gazdaságosság, a turizmus és a társadalmi igények hármasának keresztmetszetében. A fejlesztési elképzelések középpontjában az idősgondozás áll.

A polgármester és Talmácsi István főépítész vázolták fel a körülbelül 150 millió forint összértékű, kapacitásbővítési célú pályázatukat, mely az első norvég projekthez kapcsolódva, arra épülve, így például a két termálkutat is kihasználva termálfalut alakítana ki idősek számára. A Nepomuki Szent Jánosról elnevezett területre komplex beépítési terv is készült. A jelenlegi pályázatban a főépületre szeretnének támogatást nyerni, ez közösségi, egészségügyi, oktatási, szociális és kulturális célokat is szolgálna – mondta el Nógrádi Zoltán. Mint kifejtette, arra számítanak, hogy a mintatanyákhoz hasonlóan ez a fejlesztés is magánberuházásokat vonzana a környezetében. Ideális esetben 80 telken mintegy 200-250 idős elhelyezését oldhatják meg a termálfaluban úgy, hogy a termálvizet az épületek fűtése mellett gyógyászati célok szolgálatába is állítják.
Forrás: szegedma.hu
Jól vizsgázott "Norvégból" Mórahalmon
„Globálisan gondolkodj. Lokálisan cselekedj!” Mórahalom vendége, a norvég nagykövetasszony dicsérte a városban és a homokháti kistérségben már megvalósult beruházásokat. A tervekről is elismerően nyilatkozott.
Lassan kamaszkorba ér az első, norvég alap által támogatott beruházás Mórahalom városában. Nyolc éve indult, és három éve készült el a mindenki által Babos-tanya néven ismert komplexum, amelyben három minta tanya épült. Közösségi eseményeknek ad teret az egyik, gazdálkodnak a másikban, helyi terményekkel, és lakótanya lett a harmadik. A termálkút is a támogatásból épült. A zöldmezős beruházás – többek között - a megújuló energiák népszerűsítésére készült, és nem titkolt célja volt, hogy túristák ezreit vonzza majd ide.
„Ha megengedi, Nagykövetasszony, a tanya fogalmát körülírom Önnek! Ezt egy szóval ugyanis nem lehet lefordítani!”Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere segített a megvalósult és a tervezett projektek bemutatásában.
„A Babos-tanyával, az ott kiépítet termálkúttal, a napenergiával, napkollektorral, a minta tanyákkal azt akartuk megmutatni, hogy a tanyás települések úgy fejleszthetőek, hogy azokon európai életminőséget lehet produkálni.”
Az első norvég alap segítségével egy önálló városrész jött létre a Homokhátság fővárosában.
„A prezentációkból az derült ki számomra, hogy Önök jól gazdálkodtak. Nagy dicséret illeti önöket, hogy a korábbi eredményekre építenek, az pedig egyenesen ritkaság számba megy - eddigi tapasztalataimból mondom, - hogy nem csak a beruházás elkészüléséig figyelnek oda: a fenntarthatóságot is fontosnak tartják.!”
Tove Skarstein, Norvégia magyarországi nagykövete érdeklődéssel hallgatta végig az előadásokat, amelyek a városban most induló beruházásokat mutatták be. Az első norvég alapra épülő, úgynevezett termálfalut, amely – többek között – Mórahalom idősgondozási programjának helyszíne lesz, egészségügyi ellátás, közösségi terek, szórakozási lehetőség várja hamarosan az idős embereket. Kétszáz-kétszázötven nyugdíjas otthonra is lel majd központi épületében.
„Településünkre a mezőgazdasági termelés jellemző. Az ebből származó hulladékot is szeretnénk hasznosítani, erről szól a harmadik projektünk. És ezzel körbe is ért a norvég projekt, Mórahalom városában!”- Nógrádi Zoltán ezzel adta át a szót Dr. Bíró Mónika projektmenedzsernek.
„Az „Innovatív kazán koncepció a mezőgazdasági zöldhulladék energetikai célú hasznosítására” elnevezésű pályázatunk tulajdonképpen annyit jelent, hogy a városunkhoz tartozó, mezőgazdasági művelés alatt álló területekről származó biomasszát energetikai céllal hasznosítjuk.”- kezdte a projektmenedzser.
Vagyis tisztán megújuló energiaforrás adja majd a fűtést, a környezetet ezzel a módszerrel védik a káros szénmonoxid kibocsátástól, és ami a legfontosabb: helyi munkaerőt alkalmaznak az üzemeltetéshez.
„Önök, itt Mórahalom városában nem csak szűkebb környezetükért, hanem Földünk jövőjéért is sokat tesznek! Biztosan ismerik a mondást: Globálisan gondolkodj. Lokálisan cselekedj!” Ez a gondolat érvényesül itt, minden tekintetben!” –A nagykövet ezek után ajándékot vett át Nógrádi Zoltán polgármestertől. Helyi népművészeti tárgyakat kapott a várostól. Ő pedig a város könyvtárának hozott ajándékba könyveket. A könyvtár vezetőjét pedig arra kérte, egy év múlva keresse meg őt, és számoljon be arról, hányan kölcsönözték ki a hazájában íródott műveket. A nagykövetasszony ezek után a norvég alap támogatásával épült beruházásokat is meglátogatta, és ígéretet tett arra, jó hírét viszi Mórahalomnak a nagyvilágban.