A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara díjazta a mórahalmi szakképzést

Értékeld!

Értékelés

Értékelje most!

Idén összesen 13 pályázat jutott be az utolsó fordulóba a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara versenyében. A díjat 2013-ban alapították, így már 9. alkalommal hirdették a megmérettetést, melyen március 10-én a mórahalmi szakképzésért létrehozott alapítvány különdíjban részesült.

A budapesti Andrássy Egyetemen tartott díjátadó ünnepséget szakmai program előzte meg, ahol többek között az ITM szakképzésért felelős helyettes államtitkára mutatta be a magyarországi szakképzési rendszer továbbfejlesztését. 2022-ben négy szervezet vehette át a DUIHK Szakképzési Díját és köztük volt az Alapítvány a Mórahalmi Szakképzésért is.

A díjat a Szegedi Szakképzési centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolájának igazgatója, Angyalné Kovács Anikó és az önkormányzat képviseletében Csonka Csaba projektmenedzser vette át. Az átvétel után a díjazottak elmondták: óriási megtiszteltetés ez a díj az iskola számára, melyet együttműködésen alapuló, motiváló, innovatív munkájuk elismeréseként kaptak.

Az idei nyertesek:

  • A győri Lukács Sándor Szakképzési Centrum (motiváció kategória),
  • a budapesti MVM Energetikai Ágazati képzőközpont (kooperáció kategória)
  • a győri Audi Hungaria Zrt (innováció kategória).
  • A szakértői zsűri különdíjat ítélt az Alapítvány a Mórahalmi Szakképzésért-nek