Alig akadt hiányzó Mórahalmon hétfőn

A mórahalmi alsósok már nagyon várták, hogy újra együtt lehessenek az iskolában. A hiányzók száma az első napon nem sokkal volt magasabb az átlagosnál.

Mint megírtuk, a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának részeként április 20-án az általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára újraindult a jelenléti oktatás, és az óvodák is fogadják a legkisebbeket.

A mórahalmi kisdiákok már nagyon várták a jelenléti oktatást. Fotó: Kuklis István

A Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola is majdnem újra megtelt gyerekekkel és gyerekzsivajjal, azért csak majdnem, mert fele annyi gyerek fele akkora zsivajt tud csinálni.

– A kollégák közül mindenki itt van, fel sem merült senkiben, hogy nem jönne dolgozni. Gyerekekkel is jól állunk – mondta Kazi Mária intézményvezető, akitől megtudtuk, az alsós tanulók 15 százaléka nem ment iskolába hétfőn, de ebben benne vannak a betegek is, nem csak azok, akiket nem engedtek iskolába a szülők.

– Osztályonként egy-két gyerek hiányzik csak. Nyolc osztály 178 diákja jelent ma meg

– adott pontos tájékoztatást az igazgatónő, aki azt is hozzátette, ahol több generáció, köztük idős nagyszülők vagy krónikus beteg hozzátartozók élnek egy fedél alatt, ott természetesen méltányolják a hiányzást.

– Azt hittem, többen maradnak otthon, több hiányzóra számítottunk – ismerte el az intézményvezető a közhangulatra utalva.

Krisztin-Sáricz Nóra tanító, az alsós munkaközösség vezetője azt mondta, a viszontlátás örömére sok kisdiák megölelte egymást.

– Ráhangoló órákkal kezdtünk hétfőn, ami olyan, mint egy osztályfőnöki óra, átbeszéltük a járványügyi szabályokat és élménybeszámolót tartottak a gyerekek – mondta.

A 4.a osztályt nyelvtanóra alatt zavartuk, épp az igemódokat vették a lelkes diákok.

Abban mindannyian egyetértettek, hogy jó volt újra találkozni egymással.

Kispéter Hédi szerint otthon tanulni nem volt az igazi, az iskolában sokkal jobb. Király András őszintén azt mondta, végre nem kell otthon ülni a fotelben.

– Kockultam, mesét néztem, néha kimentem játszani a többiekkel – írta le hétköznapjait. Testvére, Aldvin szerint is jobb az iskola, mert a beszélgetés és a focizás mellett jobban elmagyarázzák a tanárok a tananyagot.

Forrás: delmagyar.hu