E-mail küldése Instagram oldalunk

Az egyik legélhetőbb járás lett a mórahalmi

A legélhetőbb járások Budapest által vezetett top 10-es listájára felkerült Mórahalom, egészen pontosan 6. helyen végzett az idei versenyben, maga mögé utasítva hazánk több nagyvárosát.

Mórahalom városa a homokháti települések járási központja, nem rátelepül a környező településekre, hanem városi funkcióinak köszönhetően segíti, szolgálja azokat. Nógrádi Zoltán polgármester már több mint 20 éve úgy nyilatkozott, hogy „Olyan várost szeretne, ahol kézenfogva vezetik bölcsődébe, óvodába, iskolába a gyerekeket, szakmát tanulhatnak a középiskolások, munkát biztosít a családfőknek és gondoskodással fordul az idősek felé.”

A város vezetése fontosnak tartja, hogy a járási települések mellett kiszolgálja a határon túli magyarok által lakott településeket, így a mórahalmi járás határon átívelő szolgálatot lát el.Ipari park, gyógyfürdő, járóbeteg szakrendelés, sportcentrum és a kultúra számos ágával szolgálja a térség lakóit. A lélek és a hit erejével épít közösséget. A Homokháti Búcsú, évről-évre erősíti a homokhátiak identitástudatát és összetartozását.

Egy település hétköznapjaiban már az elkövetkező évekre kell gondolni, tervek, elképzelések segítenek abban, hogy az elért eredmények fenntarthatóak legyenek és a lakosság igényeit szolgálják.Talán ezeknek köszönhető, hogy az országban az élhető járások tekintetében a 2022-es évben az előkelő 6. helyen említik a mórahalmi járást.