Csak győzni tud a csapat

Értékeld!

Értékelés

Értékelje most!

Egy hétvégén két főzőversenyen is sikeresen szerepeltek a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola diákjai a Vajdaságban.

Szombaton Oromhegyesen birkapörkölt-, vasárnap Kispiacon pedig kakaspörköltfőző versenyen vett részt az Ábrahám Zsóka, Bogdán Péter, Szekeres Tamás és Vass Gréta alkotta csapat Pápai Péter szakoktató kíséretében.

Az oromhegyesi versenyre azt találták ki a fiatalok Szeke­res Tamás vezetésével, hogy négyféleképpen mutatják be a birkapörköltet. Zsóka tortillalapot készített, mellé kevert salátát vinaigrette öntettel, a birkapörköltből szedett ki húst. Gréta ázsiai ihletésű ételt készített, amihez pácolták a birkahúst, apróra vágott zöldségeket borban pároltak, majd összesütötték. Tamás hagyományos birkapörköltet főzött, Péter pedig vett ki húst a pörköltből, még mielőtt rákerült volna a paprika, ezt tejfölös habarással készítette el, tárkonnyal ízesítve.

Jólesett a zsűri értékelése, mert észrevették, hogy fej­­lőd­­­­tünk. Döbbenten bámultak, hogy ilyen színes étel­kom­binációt állítottunk össze számukra. Négy különbö­­ző ételt tálaltunk, mégis összhangban voltak egymással, pont, mint a csapatunk, amelyre na­gyon büszke vagyok – mesélte Tamás.

A vasárnapi kispiaci megmérettetésen a tavalyi évhez hasonlóan egy francia klasszikus, a coq au vin-t, azaz vörösboros kakast főztek a fiatalok.

Egy kakaspörköltet bárki össze tud hozni, de mi valami különlegessel szerettünk volna odamenni, ezért készült vörösborban a kakas – tette hozzá Tamás, a csapatkapitány. A köret sem volt hétköznapi, ott helyben gyúrtak tésztát, amiből szélesmetélt készült, amit főzés után vajon hőkezeltek. Ez annyira ízlett a zsűrinek, hogy nem is pontozták, hanem kiemelték a mezőnyből. A mórahalmi szakképzősök így Kispiacról különdíjjal, Oromhegyesről pedig első helyezéssel érkeztek haza.

Forrás: delmagyar.hu