E-mail küldése Instagram oldalunk

Családbarát munkahely és szolgáltatóhely védjegyet szerzett a mórahalmi fürdő

 A mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő pályázatot nyújtott be a Családbarát Hely tanúsító címért. Ezt a védjegyet mint munkahely, mint pedig szolgáltató hely is megkapta felszereltsége, kialakítása és szolgáltatásai miatt. A mórahalmi fürdő arculatát, medencéit az évek folyamán úgy alakította mindig, hogy a családosan érkezők igényeit maximálisan kiszolgálhassa.
 A családok érdekeit szolgálva a fürdő rendelkezik akadálymentes bejárattal, amely segíti a könnyebb közlekedést a gyerekkocsival érkezőknek, illetve biztosítja értéktárgyaik elhelyezését és a hideg hónapokban fűtött várakozóhelyen tartózkodhatnak a vendégek. Az intézményben a gyermekek számára külön kialakított gyermek wc és mosdó található, így ők is önállóan használhatják az illemhelyiséget. A fürdő területén található játszótér és a kisgyermekek igényeinek megfelelően kialakított helyek, illetve a teljes biztonságos tartózkodásuk és ellátásuk is adott.

A fürdőbe érkező családok számára vannak rendezvények, illetve a gyermekek és diákok kedvezményesen léphetnek be. Ezek mellett biztosítják a sportlétesítmények ingyen és kedvezményes használatát.

Mindezekért és számos más családbarát szolgáltatásért immár ez a védjegy a garancia arra, hogy az ideérkező családok kellemesen tölthetik idejüket. Mindemellett, mint munkahely is jól teljesített a mórahalmi fürdő, hiszen a családbarát munkahely védjegy megszerzéséhez szükséges szempontoknak is eleget tett, mivel a dolgozói légkör is kedvez a családos munkavállalóknak.


A mórahalmi Elixír Medical Wellness Hotel is megkapta a Családbarát Hely tanúsító védjegyet