Egyre népszerűbb a vízilabda Mórahalmon
Ahhoz képest, hogy a nulláról indultak, egyre sikeresebbek a mórahalmi vízilabdás gyerekek. A Mórahalmi Vízisport Klub még nagyon fiatal, de annál eredményesebb. De ami a legfontosabb, az a lelkesedés, abból pedig nincs hiány.
"2020 szeptemberében kezdődött. A fiam, Máté akkor 10 éves volt, a fürdőben úszott előtte és nagyon szerette. Szegedre bejárni vízilabdázni a tanulás mellett sok lett volna, ezért amikor jött a lehetőség, hogy indult a vízilabda Mórahalmon, elsőként telefonáltunk – mesélte az egyik lelkes anyuka, Ormándi-Mihály Izabella.
A gyerekeket azonnal bedobták a mélyvízbe, szó szerint, mert a megalakulást követően októberben, három hét vízilabda után bajnokságon kellett indulni. Az első év a túlélésről szólt.
Nem volt könnyű a kezdet, hogy már az első évben induljunk bajnokságon, ez pedig ebben a sportágban nem jellemző. Minden évben eggyel több korosztályban tudunk csapatot kiállítani. Van már bébi évjáratunk, U10-esünk, U12-esünk és U14-esünk is. Az U10-ben jelenleg második helyen állunk a tabellán, ez nagyon szép eredmény – mondta Kerekes Csaba, a Mórahalmi Vízisport Klub egyik edzője.
A gyereknek egy héten hat edzésük van, hétfőtől péntekig minden nap, ha szombaton nincs meccs, akkor reggel is edzés. Azt szoktam mondani, az olimpiára készülünk – tette hozzá Izabella.
Csaba pedig azt mondta, ez munkaigényes sport, kemény, de megvan az eredménye, mert lépegetnek előre. Egyformán fontos szülőnek, gyereknek és edzőnek is, hogy a kemény munkának meglegyen a gyümölcse. Összetartó közösség, családként tekintenek egymásra.
A csapat nem csak mórahalmiakból áll, járnak Domaszékről, Bordányból, Ásotthalomról és Zákányszékről is gyerekek a város uszodájába edzeni. Kerekes Csaba azt mondta, akad köztük jó pár gyerek, akiben van potenciál és érdemes lenne a jövőben komolyan foglalkozniuk a sporttal.
A Mórahalmi Vízisport Klub szeretettel várja a gyerekeket a csapatába. Ha valaki szívesen kipróbálná ezt a sportágat, vagy támogatná őket, az uszodában és a közösségi oldalukon megtalálja az egyesületet.
Fotó: Török János
Forrás delmagyar.hu