Főzőműsort forgat a mórahalmi tévé

Értékeld!

Értékelés

Értékelje most!

A helyi alapanyagok és a hagyományos ételek népszerűsítése érdekében indított közös főzőműsort a Móra-Net TV és a mórahalmi Tóth János szakképző. A forgatáson jártunk, ahol komoly és komolytalan műhelytitkok mellett Sztroganov-bélszínt és Gundel-palacsintát is kóstoltunk, pedig nem is azokat főzték a műsorvezetők.

Mit gondolnak, egy, a televízióban fél óra alatt tálalt egészen egyszerű étel mennyi ideig készül? Ez most kiderül, mert a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégiumban jártunk a Móra-Net TV új, Frissen jó című gasztronómiai műsorának forgatásán, amit jövő kedden láthatnak a nézők.

Kiderült, hogy bár a legtöbb dolgot előre odakészítik egy főzőműsor forgatásakor, mégis két óráig is tarthat egy hagymás csibemáj elkészítése.
Fotó: Kuklis István

Helyi asztalra csakis helyi terméket

– A májról ki fog beszélni nekem? – kérdezte Veszelka Kriszta szerkesztő a két műsorvezetőt, Duka Félixet, a televízió főszerkesztőjét, egyben a szakképző iskola legöregebb diákját és Pápai Pétert, az iskola szakoktatóját. A páros hagymás csibemájat készített petrezselymes burgonyával és szezonális salátával. A szezonalitás azért fontos, mert a műsort az hívta életre, hogy helyi termékek felhasználásával főzzenek.

– Ez egyezik az alapelveinkkel, számunkra fontos a hagyománytisztelet, nagyanyáink se mentek el a helyi áruházba spanyol paprikáért – mondta a szakoktató. A cél, hogy az új generáció is megismerje a múlt értékeit.

Pápai Pétert nem kellett noszogatni, hogy szórakoztassa a nézőt. Előbb a különböző vágástechnikákkal, majd az irányított erjesztéssel ismertetett meg minket, és ekkor még csak a hagymaszeletelésnél és a salátaöntetnél tartottunk. Az egyik szünetben Duka Félix, aki a műsorvezetés mellett operatőrködött is, meg is kérdezte, hogy akkor ő most hazamenjen-e, ám végül a máj készítésénél kapott szerepet.

A Bélszín és a palacsinta sem veszett kárba

De előtte még találtam az egyik pulton egy magányosan és szomorúan heverő, félig kihűlt Sztroganov-bélszínt rizzsel, ami pont a kedvencem. Nem hagyhattam, hogy kárba vesszen. Egy profi konyhában az a jó, hogy mindig talál valamit enni az ember. Desszertet is ta­­láltam: az egy pár Gundel-­palacsinta is lecsúszott, az is a kedvencem, abba Félix is belekóstolt. A bélszínt Horváth István Krisztián, az édességet Mihalicko Tamara készítette.

Borbás Marcsi is biztosan így csinálja

Egy másik leállás közben né­­gyen próbáltak meg a pultra mászva rögzíteni egy GoPro nagy felbontású, kis méretű kamerát, mire a szerkesztő megjegyezte, hogy ezt biztos Borbás Marcsi is így csinálja. Duka Félix pedig elárulta, hogy az első adást majdnem három óra alatt vették fel, de most gyorsabbak lesznek. Míg a két műsorvezető, Félix és Péter jól szórakoztak, a szerkesztő és Szécsi Gábor operatőr feszülten igyekeztek kordában tartani a jó hangulatot.

– Kell szakma is bele, de a sok infó mellett elvész az ételkészítés – állította le egy ponton Kriszta a szakoktatót, aki a zsiradékok közti különbségeket ecsetelte részletesen.

A főzőműsorok még egy titkára fény derült. Ha gyorsan kellett valami, akkor mindig Mónikát szalajtották. Makra Mónika ugyanis a biztos pont a mórahalmi televízió gasztroműsorában, de meg vagyok győződve arról, hogy a világ minden főzőműsorának van egy Mónikája.

A szezonalitás azért fontos, mert a műsort az hívta életre, hogy helyi termékek felhasználásával főzzenek.

Forrás: delmagyar.hu