Kerékpárút épül Mórahalmon

Értékeld!

Értékelés

Értékelje most!

Megkezdődött a kerékpárút építése a Kissori út külterületi szakaszán, mely Mórahalmot köti össze Ásotthalom-Kissor tanyaközponttal.

Mint megírtuk, összesen 71 kilométer bicikliút tervezése kezdődhet meg Csongrád-Csanádban, mi­­után forrást kapott erre a célra megyénk a kormánytól, hogy Magyarországon összefüggő, átjárható kerékpárút-hálózat jöjjön létre. Céljuk az, hogy a következő öt esztendőben összekössék többek között Makót Nagylakkal és Köveggyel, pótolják a hiányzó szakaszokat egyebek mellett Ásotthalom és Kissor, illetve Bordány és Zákányszék kö­­zött.

Mórahalmon a Kissori úton négy kilométer új nyomvonal épül, valamint két fedett, napelemes kandeláberrel megvilágított, paddal és asztallal ellátott pihenőhelyet is kialakítanak. Felújítják a Mórahalom belterületén egyenetlenné vált egy kilométeres belterületi szakaszt is. Az útszakasz mellett húzódó nyárfasort kivágják, helyére új fasort ültetnek. A munkálatok a tereprendezési és régészeti feladatokkal szeptember elején kezdődtek, a beruházás idén nyáron fejeződik be.

A beruházás részeként elkészült a város kerékpárforgalmi hálózati terve is, amely összefoglalja és részletesen bemutatja a Mórahalmon szükséges, a kerékpáros forgalom részére biztosítandó, a közlekedésbiztonságot elősegítendő új kerékpárutakra vonatkozó elképzeléseket.

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Kuklis István