Kira, Chardonnay és Dáma is vágtat majd a Rózsa Sándorban

A mórahalmi Futó-Dobó Lovasközpont nemrégiben három új lovat is vásárolt, a négylábúak pedig a hétvégén már be is mutatkoznak a Patkó Lovas Színház harmadik évadának nyitóelőadásában.

Javában zajlanak a Rózsa Sándor, az alföldi betyár próbái Mórahalmon. A látványosnak ígérkező produkcióban a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színház színészei, táncosai és kaszkadőrei mellett statisztaként mórahalmi lovasok is részt vesznek. A Futó-Dobó Lovasközpont nemcsak a helyszínt biztosítja a lovas előadásokhoz, de helyi statisztákat is toborzott valamennyi évad során. Most három új négylábú is érkezett a lovas központba: Kirát, Chardonnay-t és Dámát Balog Boglárka, Jáksó Kitti és Balog Ádám üli meg.


Jegyek ajándék fürdőbelépővel együtt már kaphatók!

2017-ben ismét felpörög Mórahalom! Klasszikus és új darabokkal várja látogatóit a Patkó Lovas Színház.
A Nemzeti Lovas Színházzal karöltve folytatódik az élménysorozat.

Jegyek már kaphatók az Aranyszöm Rendezvényházban, a Thermál Panzióban, és a mórahalmi Tourinform irodában.

Minden megvásárolt színházjegy mellé a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe szóló belépőt adunk ajándékba.