Komfortosabb lesz a mórahalmi vásártér

Bár eddig sem szegte kedvét a mórahalmi vásártérre érkezőknek, vagy az ott árusítóknak a kellemetlen időjárás, azért mindenképpen komfortosabb lesz tető alatt végigjárni a piac területét.

Egy vidékfejlesztési pályázat 91 milliós támogatásának és az önkormányzat által biztosított önerőnek köszönhetően ugyanis tető kerül a vásártér fölé. Csányi László, a település alpolgármestere beszélt stábunknak a beruházásról.

– Bízunk abban, hogy ez egy folyamat kezdete, mert egy ekkora, és ilyen forgalmat bonyolító területen mindig van és lesz is mit csinálni. Ez a tető, ami most felkerül a vásártér fölé, biztosítja, hogy az időjárás viszontagságai ne befolyásolják a vásárlási és eladási kedvet. Nemcsak a vevők sétálhatnak majd fedett helyen, az árusok asztalai is tető alatt lesznek.

A vásártér „befedése” mellett egyéb újításokkal is találkozhatnak majd az ide érkezők.

– A beruházás a bejáratot is érinti, egy látványos torony lesz a kapunál, de kiépül egy modern beléptető rendszer, valamint kerítés és kerékpártároló is, tehát igyekszünk a lehetőségeink szerint minden olyan igényt megvalósítani, ami tovább javítja a vásárlók és árusok komfortérzetét.

Az alpolgármester kiemelte, a mórahalmi kirakodó-és állatvásár az egyik leglátogatottabb a régióban, alkalmanként közel 20 ezer ember is megfordul itt.

– Ezért is került be a városvezetés és a képviselő-testület programjába, hogy a vásártér felújítása megtörténjen. Ezért készültek el a térlefedések, a díszburkolatok, a kamerarendszer vagy a hangosítás. Az önkormányzat a piac mellett további területet vásárolt, hogy igény esetén terjeszkedhessen a vásár.

A már javában zajló munkálatok jövő március végére fejeződnek be, így áprilisban már a felújított és megszépült vásártér várja az érdeklődőket.