Mórahalom a 44. Utazás Kiállításon

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat szervezésében ez évben is közös standon mutatkoztak be a megye legjelentősebb turisztikai szereplői Magyarország nagyszabású turisztikai eseményén, a 44. Utazás Kiállításon, Budapesten.

A Hungexpo területén, 2022. március 3-6 között zajló nemzetközi eseményen a megyéből Szeged, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, Makó, valamint Mórahalom mutatta be turisztikai kínálatát az érdeklődők számára.

A megyei szereplők összefogására először 2020 márciusában került sor, és bár a tavalyi kiállítás a világjárvány miatt elmaradt, a szakmai együttműködés tovább bővült. A megyei standnál nem csak információkat, de egy kalandos kvízzel is játékba szállhattak az érdeklődők, mely hibátlan kitöltése esetén a rendezvény utolsó napján nyereményjátéksorsolásban vettek részt.

Az immár 44 éves rendezvénysorozat idei fő témája a turizmus újraindítása a járvány után, és a biztonság volt. Közel 20 ország önálló standdal képviseltette magát a felújított H pavilonban, az eseményt a 30.jubileumi Budapest Boat Show-val együtt rendezték meg. Az idei Utazás kiállítás egyik fókusztémája az egészségturizmus és a hozzá kapcsolódó szakmai konferencia, amely két nagy területre fókuszál: az akadállyal élők utazására és a gyógyturizmusra, így városunk értékei is kiemelt szerepet kaptak az esemény során.


Az eseményre elkészült a Mórahalom és térsége rendezvénynaptár is, mely az idei évben a Szerbiából érkező vendégek minél szélesebb körű tájékoztatása érdekében szerb nyelven is elérhető.

A 2022-es rendezvénynaptár magyar nyelven letölthető innen.

A 2022-es rendezvénynaptár szerb nyelven letölthető innen: