E-mail küldése Instagram oldalunk

Mórahalom Gyógyhely hivatalosan is Magyarország kincsei közé került

Mórahalmot szívesen hasonlítják a vendégek kis ékszerdobozhoz, idén pedig a 60 éves Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő szolgáltatásai köré kialakított gyógyhely elnyerte a „Magyarország kincsei” védjegyet.

A témával kapcsolatos csütörtöki sajtótájékoztatón Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere elmondta, a város 2016-ban vált hivatalosan gyógyhellyé, ekkor került be abba a jelenleg 32 magyarországi helyszínt tömörítő körbe, amelyek igazolt gyógyhatással bíró területek.

A gyógyhely megnevezés egy terület megjelölésére akkor használható, ha azt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala gyógyhellyé nyilvánítja. Ahhoz, hogy egy gyógyhely a vendégek számára magas színvonalú pihenőhely lehessen, összehangolt munkára, rengeteg apró figyelmességre van szükség. Ezek minőségét vizsgáztatták a település turisztikával foglalkozó szervezetei és szakemberei, hogy a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő 60. születésnapja alkalmából mintegy ajándékként büszkén nyújthassák át a hozzájuk érkező vendégeknek a magas minőség igazolását.A polgármester kiemelte, „Magyarország kincsei” egy úgynevezett ernyővédjegy, melynek célja, hogy a vendégek kiszámítható és minőségi élménykínálatot kapjanak, biztonsággal választhassák pihenésük célpontjaként a kiszemelt helyszínt. Mórahalom gyógyhely a település turisztikailag fontos területeit foglalja magában, azokat a városrészeket, ahol az ideérkező látogatók megfordulnak, kikapcsolódnak, feltöltődnek. A központban a fürdő körüli parkot, a rendezvényhelyszíneket, a gyógyászati központot, illetve a Szent János térség sport és rekreációs szolgáltatásait. A minősítés kitér arra is, hogy a vendégek milyen tájékoztatást kapnak a szállásokról, vendéglátó és szórakozóhelyekről, közlekedésről, és egyéb apróságnak tűnő, de a kényelmet szolgáló lehetőségről.

Mint apolgármester fogalmazott, nagy büszkeséget jelent a szervezőknek, hogy a védjegy minősítés elvárásait majdnem maximális pontszámmal, szinte hibátlanul sikerült teljesíteni. Így bátran kijelenthető, hogy aki Mórahalomra pihenni, feltöltődni érkezik, az immár igazoltan is magas minőségű szolgáltatásokkal találkozik. A jubileumi évhez kapcsolódóan pedig még számos kiegészítő program várja a fürdővárosba látogatókat.

Energetikai fejlesztések a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben

A 35 éves Mórahalom Város 600 millió forintos támogatást nyújt az idén 60 éves fürdő számára, amelynek segítéségével a fürdő szolgáltatásainak minősége és energetikai hatékonysága javulni fog és gazdaságosabb, versenyképesebb üzemeltetés érhető el az energetikai költségek optimalizálása által. Gépészeti korszerűsítése valósulnak majd meg, többek között a medencék vízforgató szivattyúinak cseréje frekvenciaváltós energiatakarékos szivattyúkra, vagy a légkezelő berendezés cseréje és frekvenciaváltós ventilátor, hővisszanyerő beépítése és automatika segítségével az épületfelügyeleti rendszerbe illesztése. Mindez a vendégek komfortérzetének biztosítása, növelése érdekében történik majd.

Az Év Szállodája díjat nyert az Elixír Medical Wellness Hotel

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) az idén januárban ismét meghirdette az Év Szállodája pályázatot a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai partnerségében. A díjakat a Hilton Budapest szállodában adták át többek között a mórahalmi Elixír Medical Wellness Hotelnek is. A szövetség 2013-ban azzal a céllal hívta életre a pályázatot, hogy a szektor kiemelkedő szállodáit példaképként állítsa az iparág elé és a vendégek figyelmét is felhívja a magas minőségű szolgáltatásokat kínáló hotelekre. A zsűri az értékelésnél a szállodák kínálati színvonala mellett figyelembe vette egyebek mellett az üzemeltetést segítő innovatív fejlesztéseket és a versenytársakhoz viszonyított piaci teljesítményt is. A fővároson kívüli 3 csillagos kategóriában idén a mórahalmi Elixír Medical Wellness Hotel nyert.

Berta Zsolt igazgató elmondta, mérhetetlenül büszkék arra, hogy az Elixír az elmúlt 9 évben meg tudta őrizni piacvezető helyét, és továbbra is kimagasló minőségű szolgáltatásokat nyújt. „Az Év Szállodája díj visszaigazolás számunkra. Megerősítés, hogy egy dél-alföldi kisváros hotele is fontos szereplője a hazai szállodaiparnak, és hogy a magas szintű teljesítményünket a szakma is elismeri. Azt gondolom, hogy mindez csapatmunka eredménye és közös siker. Hálásan köszönöm kollégáimnak, az Elixír kiváló csapatának és minden együttműködő partnerüknek!”