Mozgásukban akadályozottak találkoztak a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben

A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete idei fürdőnapját a város strandján tartotta, ahova több, mint háromszáz vendég érkezett 20-22 településről.

Az egyik szervező, a látássérült Kurucsai Szabolcs egyesületi elnök elmondta, mindenkit igyekszik megmozgatni, akármilyen módon akadályozott is. Most éppen fürdésre, játékra, közös beszélgetésre, tapasztalatcserére invitálta tagtársait erre a gyönyörű helyszínre, amely ráadásul akadálymentes is. Az egyesület vezetése és tagjai hangsúlyozták, nagyon jól érzik magukat Mórahalmon, és szívből köszönik a fürdő vezetésének, valamint Nógrádi Zoltán polgármester úrnak, hogy teret adtak rendezvényüknek!