Negyven éve szolgál a katasztrófavédelemnél Vass László
Ha időben mérjük a hűséget, akkor Vass László önmagában mértékegység. Negyven éve dolgozik katasztrófavédelmi megbízottként. Azt mondta, még mindig szereti, amit csinál, és ne higgyük, hogy egyhangú lenne a munkája. Folyamatosan új emberekkel és új feladatokkal találkozik, és ha tehetné, még nyugdíj után is dolgozna.
Negyven éve szolgál a katasztrófavédelemnél, korábban pedig a jogelődeinél Vass László. Ezért pedig most elismerést is kapott Szatmári Imrétől, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjétől. A tűzoltó alezredes Mórahalom katasztrófavédelmi megbízottja, de dolgozik a szegedi laktanyában is. Lapunknak elmondta, hogy katonai főiskolát végzett, és katonaként is kezdte pályafutását éppen negyven éve, vagyis azóta van hivatásos állományban.
Elmondta, hogy Szegeden másfél évig volt katona, miután Budapesten, a Kossuth téren tisztté avatták. Azért Szegedre került, mert itt volt a végzettségének megfelelő munkahely, hiszen út-hídépítő szakon végzett a szentendrei katonai főiskolán. Akkor pedig még a honvédséghez tartozott a polgári védelem. Végül 2012-ben került a tűzoltósághoz. Emlékeztetett, hogy 2000-ben hozták létre a katasztrófavédelmi főigazgatóságot, ahova a polgári védelem is került, és 2012-ben jutottak el odáig, hogy egységesítették a rendfokozatokat, így a polgári védelemnél szolgálók is tűzoltók lettek. Vass László azóta is a katasztrófavédelemnél szolgál. A feladata pedig szerteágazó. Neki kell felkészítenie a mórahalmi járásban az intézményeket, ide értve az iskolákat, az önkormányzatokat, és szinte mindenki mást arra, hogy hogyan készüljenek a különféle vészhelyzetekre, például egy esetleges háborús helyzetre. Vass László rendszeresen tart előadásokat oktatási intézményekben, és a már említett hivatalokban is.
Elmondta, hogy egyebek mellett megtanítja, hogy hogyan és hova kell óvóhelyre vonulni, vagy esetleg egy nagy árvíznél, hogyan kell viselkedni, hogy minél kevesebb embernek essen baja.
Hozzátette, a munkája egyáltalán nem unalmas, járja a településeket szinte folyamatosan. Sokszor ismerkedik meg új emberekkel, ráadásul a feladatok is változnak időnként. Amikor ugyanis a jogalkotó úgy dönt, hogy változtat a szabályokon, azt neki kell megismertetni az emberekkel.
Az alezredes arról is beszélt, hogy nagyon jól érzi magát a katasztrófavédelemnél. Szerinte ilyen jó csapat kevés helyen van. Összejárnak a kollégákkal szolgálaton kívül is, úgyhogy úgy véli: a legjobb dolog, ami történhetett vele, hogy bekerült a katasztrófavédelem kötelékébe, a tűzoltók közé. Szabadidejében pedig sportol. Azt mondta, minden héten fut legalább háromszor egy órát. Van egy baráti köre is, akikkel pedig rendszeresen túráznak, a kedvenc helyük Erdély, legutóbb a Havasokban jártak, és azt tervezik, hogy ezt a hagyományt, amíg csak tudják, folytatni fogják. dolgozni pedig, még nyugdíj után is dolgozna.
Fotó: Gémes Sándor
Forrás: delmagyar.hu