E-mail küldése Instagram oldalunk

Pálinkával öblögették le a töpörtőt Mórahalmon

Pálinka-és Tepertőfesztivált rendeztek szombaton Mórahalmon. A rendezvényen többszáz kiló tepertőt osztottak szét kóstolónak, és megválasztották a legjobb tepertős ételt is.

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Mórahalmi Pálinka-és Tepertőfesztivált. A korábbiaktól eltérően idén négy pálinkaházat hívtak a rendezvényre, náluk lehetett kóstolójeggyel iszogatni. De vásárolhatott is, aki még erre is igényt tartott: 2 centért 500-900 forint közötti árat kértek az árusok.

Az azonban nem változott, hogy egész délután folyamatosan sült a tepertő. Idén 7 csapat igyekezett megsütni Mórahalom tepertőjét, és bár hogy melyik volt a legjobb, arról zsűri döntött, a rendezvény látogatói is kaptak bőséges kóstolót, így bárki véleményezhette, vajon jó ízlésük van-e az ítészeknek. A Mórahalmi Privát Hús csapata 120 kiló alapanyagból készített sós, illetve paprikás-fokhagymás ropogtatni valót. Mint mondták, mindkettő nagyjából egyenlő arányban fogyott, hiszen kinek ez, kinek az ízlik jobban.

A jó tepertő titka a kiváló alapanyag, vagyis a hízott disznó. De még így is el lehet rontani, ha nem megfelelő hőfokon sütik vagy például nem vágják egyforma darabokra – beszélt az elkészítés apró fortélyairól Szűcs István cégtulajdonos.

Fotó: Török János

Közben megérkezett a három tagú zsűri is, amely nem csak a tepertőket, de tepertős ételeket is kóstolt. Utóbbiak között természetesen sokféle tepertős pogácsa volt, de láttunk szilvás papucsot, tepertőkrémes kenyeret és tepertős fehér szabógallért is, amely ha jól láttuk, egyfajta tésztaétel. És ha már a különlegességeknél tartunk: a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Szakképző iskola diákjai versenyen kívül tepertős focaccia-t készítettek, a kelesztett tésztához tormás majonézt kínáltak.

A pogácsák között nyilvánvalóan az íz alapján tudunk rangsorolni, de engem például a lekváros papuccsal biztosan meg lehet venni – beszélt arról lapunknak Guczi Tibor, hogyan zsűrizi majd az ételeket.

A rendezvényen fellépett Szabó Ádám harmonikás, illetve a mórahalmi néptáncosok, fúvósóok ugrókötelesek és táncosok is, így a finom ételek és pálinkák mellé szórakoztató programokat is kínáltak a kilátogatóknak.

Forrás: delmagyar.hu