Pedagógus házaspárt, fiatal tubaművészt és egy díjugrató testvérpárt tüntettek ki a mórahalmi újévi koncerten

A hagyományoknak megfelelően idén is a mórahalmi újévi koncert keretében adta át Nógrádi Zoltán polgármester a képviselő-testület által odaítélt városi elismeréseket az arra érdemeseknek.

Ez alkalommal a Mórahalomért díjat Martyin László és Martyin Lászlóné Detti néni pedagógus házaspár, illetve Balog László kabinetvezető kapták. A Mórahalom város köszönete elismerést három fiatal tehetség – Masa Richárd tubaművész, Kiss Lizanna és Kiss Maja díjugrató testvérpár – kapta, akiket követendő példaként szeretne a város a helyi ifjúság elé állítani.

Martyin László matematika szakos tanárként először Békés megyében, majd Ruzsán, végül 1984-től Mórahalmon dolgozott. Később informatikát is tanított, miközben a homokháti iskolaszövetség matematika munkaközösségét is vezette. Ennek keretében a pedagógusok továbbképzését és a kistérségi matematika versenyt is sikerült elindítaniuk, számos tehetséges fiatalnak adva lehetőséget a megmérettetésre. A KLIK Mórahalmi Tankerületénél töltött néhány éves kitérő után ismét visszatért a tanításhoz, ahol a diákjai által elért szép eredményekre és a középiskolai helytállásukra a legbüszkébb.

Martyin Lászlóné eredetileg matematika–kémia szakon végzett, majd férjével együtt Ruzsán kapott állást. Fiuk ott, lányuk már Mórahalmon született. A testneveléssel később, sportoktatói végzettséggel kezdett foglalkozni, s immár 28 éve ezt tanítja a mozgástanulás, mozgásfejlesztés szempontjából legmeghatározóbb, 6-10 éves korosztályban. Két évtized alatt ezernél több gyereket tanított meg úszni, a legügyesebbekkel országos döntőig jutott el a diákolimpiákon. 1997-ben indította el a kötélugrást Mórahalmon, ami azóta a város meghatározó sportja lett. Pár év alatt országos, majd nemzetközi sikereket értek el tanítványai egyéniben és csapatban egyaránt. Azt vallja: „a közösen átélt, feledhetetlen pillanatok és a csillogó gyerekszemek adtak és adnak erőt a sokszor emberfeletti munkához”.

Masa Richárd Bence zenei tanulmányait a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskolában Szalai Krisztián kezei alatt kezdte meg. A fiatal tubaművész 2009-től országos és nemzetközi versenyeken általában első helyeket szerzett, majd 2013-tól az SZTE Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskolában, Nagy Zsolt tanítványaként folytatta tanulmányait. A versenysikerek tovább folytatódtak, 2017-ben a XI. Nemzetközi Fúvóshangszeres Zenei Versenyen Brno-ban „Abszolút I. díjat” ért el. 2018-ban felvételt nyert a Karlsruhe-i Zeneművészeti Akadémiára, Dirk Hirthe diákjaként. Legutóbb 2021 szeptemberében a 27. Leoš Janáček Nemzetközi Tubaversenyen szerzett tuba kategóriában 1. helyezést. Mindezek mellett a mórahalmi újévi koncertek rendszeres résztvevője.

Kiss Lizanna 2 éves korában ült először lovon, 6 évesen kezdett el versenyezni pónikon. Tízévesen már országos sikereknek örülhetett, 2018-tól pedig egyre szebb nemzetközi eredményeket ért el díjugratásban. A magyar gyerek-, majd ifjúsági válogatott tagjaként is állt már a dobogón, illetve többszörös magyar bajnok, aki már felnőtt kategóriában is ért el győzelmet. 2020-ban és 21-ben is ő végzett az országos ifjúsági ranglista élén.

Kiss Maja a nővéréhez hasonlóan korán, 7 évesen kezdett pónikkal versenyezni, 10 évesen már megnyerte a GYEPOSZ Országos Bajnokságot. 2019-ben, 11 évesen Fedettpályás Döntőt, 2020-ban már Grand Prix győzelmet is szerzett. A magyar gyermek válogatottal többször állt dobogón, ahogyan a magyar bajnokságon és mesterek tornáján is.

A két lány egymást segítve, egymás legnagyobb drukkereként készül a versenyekre.