Rozsnyainé Hódi Mária: negyven év szolgálat
18 éves kora óta dolgozik a mórahalmi közigazgatásban Rozsnyainé Hódi Mária, aki negyven év szolgálat után sem szakad majd el az íróasztaltól.
– Gyerekkoromban pedagógus szerettem volna lenni, de ezen a tervemen később változtattam. 1974. június 15-én, egy szép szombati napon kaptam kézhez az érettségi bizonyítványomat, majd két nappal később, hétfőn jelentkeztem a tanácsnál. Már aznap munkába is álltam – idézte fel pályája kezdetét a mórahalmi városháza aulájában Rozsnyainé Hódi Mária.
A mórahalmi asszony mindig emberekkel szeretett volna foglalkozni. – Végigjártam a szamárlétrát, a tanácsi munka minden területén dolgoztam. Folyamatosan tanultam, a főiskolát munka mellett végeztem el, alap- és szakvizsgákat tettem le. 1996-ban diplomáztam. A szociális és igazgatási osztály vezetőjeként dolgoztam. 1981 óta anyakönyvvezető vagyok. Mostanában több olyan fiatallal találkoztam, akiknek a szüleit is én adtam össze – mesélte az osztályvezető, aki 2013 márciusa óta a Mórahalmi Járási Hivatal okmányirodájának osztályvezetője.
Az osztályvezető április 16-án ünnepelte negyvenéves jubileumát a közigazgatásban. A jövőben több ideje jut majd hobbijára, a rejtvényfejtésre és az olvasásra. – A közélettől nem szeretnék elszakadni. Szeretném a tapasztalataimat továbbadni, segíteni a hivatal munkáját – fogalmazott Rozsnyainé Hódi Mária.