Utca-találkozók szervezése
Mórahalmiak figyelem!!Mórahalom Városi Önkormányzat pályázatot hirdet Utca-találkozók szervezésére.
A sikeres József Attila Utcai Találkozások és Elmélkedések című rendezvény apropóján Mórahalom Városi Önkormányzat továbbra is támogatja az egy utcában lakó családok közös programjait.
A program helyszíne: mindig az adott utca, elsősorban kültéri program.
A találkozó programjának kapcsolódnia kell az utca elnevezéséhez:
- amennyiben a névadó híres ember, akkor az ő tevékenységéhez;
- amennyiben helyi családnévről van szó, akkor a családhoz, családtörténethez kapcsolódhat;
- ha pedig a névadó inkább tárgy vagy fogalom, akkor az adott szó jelentéséhez vagy az elnevezés okához kapcsolódhatunk.
- A találkozó épülhet az utcában lakók szakmájára vagy hobbijára, amely többek érdeklődésére is számot tarthat, közös elfoglaltságot biztosít.
Tervezhető programok gondolatébresztőként:
- Kvízjátékok, téma-totók készítése az utca nevéhez kapcsolódóan.
- A névadó munkásságához kapcsolódó programok: vers-fesztiválok, kiállítások,irodalmi összeállítások vagy rövid jelenetek előadása.
- Versenyek, vetélkedők szervezése (sport, egyéb ügyességi, logikai játékok, stb)
- Szabadidős tevékenységek (társasjátékok, sport és ügyességi játékok, kártyapartik,stb)
- Közös főzés, bográcsozás, „batyus” asztal.
- Zenehallgatás, beszélgetés.
- Lovaskocsizás az utca környékén.
Az esemény megszervezése és lebonyolítása a vállalkozó kedvű utcabeliek feladata.
De az önkormányzat támogatja a programok megvalósítását a következőkkel:
- A helyszín biztosítása a rendezvény idejére útlezárással.
- Sörpadok, asztalok biztosításával.
- Hús felajánlással a bográcsozáshoz.
- A nyilvános programok meghirdetésével.
- A vetélkedők díjazásához is hozzájárul ajándéktárgyak, szolgáltatások felajánlásával.
- Továbbá a program összeállításában szakmai tanácsadással a városi könyvtár segítségével.
A Mórahalmi Tóth Menyhért Városi Könyvtárban várjuk a jelentkezéseket.