Vereséggel távozott a Mórahalom Dabasról
A hazaiak simán tartották otthon a három pontot, Pócs Tamás találata csak szépségtapasznak volt jó.
Nem várt könnyű feladat a Mórahalomra az NB III. Közép csoportjának 13. fordulójában, ugyanis a remek formában lévő Dabashoz látogatott. A forduló előtt a tabella ötödik helyén álló Pest megyeiek kezdőjében kapott helyet az a Dalibor Crkvenjakov, akit senkinek nem kell bemutatni Mórahalmon, jól emlékezhetünk, tavaly ő lett a homokhátságiak házi gólkirálya. Szűk fél óra játék után el is szomorította volt csapatát, ugyanis az ő találatával szerezte meg a vezetést a Dabas. A félidő vége előtt aztán néhány perccel kérdéses szituációban akasztott meg egy dabasi támadót a vendég védelem, a játékvezető némi habozás után tizenegyest ítélt, amit Fitos László gólra is váltott. Két cserével igyekezte feldobni csapata játékát a szünetben a Vojnic-Zelic Sasa-Magyar György páros, aminek hamar meg is lett az eredménye, Pócs Tamás az ötvenedik percben szépíteni tudott. A 72. percben aztán eldöntötte a Dabas a találkozót. Történt, hogy egy mórahalmi támadás végén szabálytalanul állították meg a vendégeket a dabasiak, a játékvezető viszont nem fújt a sípjába. A vendég játékosok teljesen megálltak, a Dabas viszont megindított egy gyors támadást, aminek a végén Földes Milán megszerezte a hazaiak harmadik találatát. Nem sokkal később még Takács Kornél is bevette Krnács kapuját, beállítva a 4-1-s végeredményt. A Mórahalom ezzel a vereséggel és a Hódmezővásárhely győzelmével visszacsúszott a tabella utolsó előtti helyére, ahonnan nem lesz egyszerű előre lépnie, jövő héten ugyanis a SZEOL-t fogadja Csongrád megyei rangadón.
Labdarúgó NB III. Közép csoport 13. forduló
FC Dabas – Mórahalom VSE 4-1 (2-0)
Dabas, FC Dabas Sporttelep. Vezette: Szabó Levente (Dr. Ambrus Dániel János, Zsákai Milán).
Dabas: Scheinlinger – Sárközi, Makrai, Fritz, Erdős, Eördögh, Csepregi (Szűcs L., 70’), Földes, Fitos, Csordás (Sándli, 55’), Crkvenjakov (Takács K., 64’). Vezetőedző: Kerekes Barna.
Mórahalom: Krnács – Podonyi (Várda, 74’), Szücs (Lászik – a szünetben), Fodor, Puskás, Magyar, Zsoldos, Busa, Zámbó, Pócs T., Szalma (Hrabovszki – a szünetben). Vezetőedző: Vojnic-Zelic Sasa.
Gól: Crkvenjakov (29’), Fitos (41’ – tizenegyesből), Földes (72’), Takács (79’) ill. Pócs T. (50’).
Sárga lap: Földes (60’), Erős (82’) ill. Fodor (32’), Pócs T. (45’).
Magyar György: “Ha pici hátszéllel is, de a jobb csapat nyert ma.”