Vizsgázott az iskola legidősebb diákja

Levizsgázott a mórahalmi szakképző legidősebb szakácstanulója, a 62 éves Duka Félix, aki a családja és a barátai miatt döntött úgy, elvégzi az iskolát. A nokedlin kívül a legnagyobb kihívást az időbeosztás jelentette számára.

– Elfáradtam, kemény volt – szusszant nagyot az öltözőben a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium legidősebb diákja, a 62 éves Duka Félix, aki nem túlzott, homlokán izzadság gyöngyözött, pólóján elöl-hátul hatalmas izzadságfolt terjedt.A konyhában sertepertélt

– És akkor ott nem bántasz, ha most beszélgetünk? – kérdezte Félix, Mórahalom médiaügyekért felelős vezetője irodájában néhány nappal a vizsga előtt.

Duka Félix és a vizsgatétel, a citromos lazac spenótágyon. Azt mondta, nem a papír, hanem a családja és a barátai miatt végezte el az iskolát, ahol nagyon sokat tanult kiváló szakoktatóitól. Fotó: Frank Yvette

– Szeretek főzni kiskorom óta édesanyám mellett. Óvodáskorom óta a konyhában sertepertélek. Ez kell? Az életfogytig való tanulás híve vagyok, addig, amíg az ember tanul, nem öregszik meg. Ez jó? Ezt mondjam? – kezdett beszélni.

Komolyabbra fordítva a szót, kiderül, a legnehezebb feladat az időbeosztás volt számára, mert állandóan dolgozik.

– Sokat tanultam, hálás vagyok az oktatóknak. Mit mondjak még? – kérdezte.

Nem ment a nokedli

Félix minden hétvégén főz a családnak, nyolcan-tízen ülnek asztalhoz ilyenkor, szeret sokféle ételt az asztalra tenni.

– Eddig nem tudtam nokedlit készíteni, itt megtanultam. Egyszerű étel, de tényleg nem ment. Sokat tanultam elméletből is az ételfajtákról, hogy mi játszódik le az alapanyagokban hőkezelés során. Elméleti, gyakorlati tudnivalókkal gazdagodtam – mondta.

A nokedlin kívül a legnagyobb kihívást az időbeosztás jelentette számára, mert nagyon elfoglalt. Fotó: Frank Yvette

Mindenre üt egy tojást

Félix egyik specialitása az egyben sült szaftos csirkemell, aminek titka, hogy kevés zsiradékon sült réteget képez a húson.

– Berakod 150 fokra 20 percig, és akkor nem jön ki belőle a nedvesség, mert a csirkemellet általában ki szokták szárítani – magyarázta. Másik specialitása, de ezt már munkatársa, Veszelka Kriszta, a helyi televízió szerkesztője árulta el, a tojásos nokedli, de szerinte Félix legszívesebben mindenre tojást ütne.

– Hétfőn meséli, hogy mit főzött a hétvégén, és a vége mindig az, hogy ráütöttem egy tojást – mondta.

Visszatérve a vizsgára, Fé­­lixnek burgonyakrémlevest kellett készíteni burgonyacsipsszel, vajas citromos lazacot spe­­nótágyon, a desszert szilvás gombóc volt.

Míg az utolsó simításokat végezte a lazac tálalásán, gyorsan elmondta, nem a papír miatt végezte el az iskolát, hanem a családja, barátai örömére.

A lazac egyébként olyan jól sikerült, hogy abból Nógrádi Zoltán polgármesternek is át kellett vinni egy adagot a hivatalba, mert annyira kíváncsi volt Félix vizsgamunkájára.

Forrás: delmagyar.hu