30 éves a magyar polgárőrség – Születésnapjukat ünnepelték Mórahalmon

A 30 éves polgárőrség szombaton, Mórahalmon ünnepelte születésnapját a Patkó Lovas Színházban és környékén tartott rendezvényen. Az országos polgárőrnapon a méltató, emlékező beszédek mellett fogadalmat tettek az ifjú polgárőrök, valamint elismeréseket, kitüntetéseket adtak át.

– Mi, akik hivatásszerűen csináljuk, tudjuk, mit jelent a mindennapos szolgálat, a felelősség az emberek iránt. Ezért fizetést kapunk. A polgárőrök azonban önként vállalják ezt, vigyáznak nappalainkra, éjszakáinkra, ránk – mondta köszöntőjében a 30 éves polgárőrség születésnapi rendezvényén, a szombati polgárőrnapon, a mórahalmi Patkó Lovas Színházban a vendéglátó város polgármestere, Nógrádi Zoltán. Az eseményre több mint 2500 polgárőr érkezett.

Fotó: Duka Félix

– A tagok kötődnek, ragaszkodnak egymáshoz, társadalmunk tartópillérei – hangsúlyozta a városvezető.

Papp Károly, a Belügyminisztérium belbiztonsági államtitkára arról beszélt, hogy a rendszerváltáskor jelentősen romlott az emberek biztonságérzete a megnövekedett bűnözés miatt, ezért vált szükségessé a polgárőrcsoportok megalapítása.

– A polgárőrség sikeresen teljesítette és teljesíti feladatát, közösségszervező erővé vált – jelentette ki. Az államtitkár azt is elmondta, hogy a szervezetek országos költségvetési támogatása eddig csaknem 1 milliárd forintos volt évente, amit 2022-től 200 millióval megemelnek, hogy továbbra is hatékonyan, korszerű eszközökkel működhessenek az emberek biztonságáért.

Fotó: Duka Félix

– Ma sehol sincs közbiztonsági deficit. A polgárőrökre, mindig mindenben számíthatunk, és családjuk támogatja őket ebben – zárta beszédét Papp Károly.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Túrós András elmondta: a születésnapot jelenleg a nagy családban, mintegy 65 ezer taggal ünneplik, és felidézte az első országos elnököt, az alapító Kopácsi Sándort is.

– Az eltelt 30 évben folyamatosan fejlődtünk, különösen az utóbbi évtizedben, melyben nagy szerepet játszott a 2011-ben megalkotott polgárőrtörvény. A rendőrséggel karöltve, a rendezvények biztosításán túl részt vettünk a közbiztonság megszilárdításában, a bűnözési hullám megfékezésében, a koronavírus-járvány alatt pedig segítettük az idősek ellátását. A polgárőrség a haza védelmének és biztonságának legfontosabb civil záloga jelentette ki Túrós András.

Fotó: Duka Félix

Ezt követte az ifjú polgárőrök fogadalomtétele, majd Kiss Rigó László, szeged-csanádi megyés püspök megáldotta a jelenlévőket. Az eseményt Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte.

Forrás: delmagyar.hu

További fotók az Országos Polgárőr Szövetség honlapján tekinthetők meg.