7. évadát kezdi a lovas színház

Értékeld!

Rating

Rate now!

Hetedik évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház, amelynek alapító igazgatójával és jelenlegi vezetőjével idéztük fel a múltat, beszélgettünk jelenről és a közeljövőről.

– Mindennel fel vagyunk készülve, ugrásra készen várjuk a nyitást mi is és a jegyértékesítés alapján a közönség is – fogalmazott Duka Félix, a mórahalmi programok marketingvezetője.


A múlt

– Közel tíz éve fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy a lovarda adjon helyet kulturális eseményeknek, közösségeknek, a közművelődés jeles eseményeinek. A helyi turisztikai értékekre építve kitaláltuk, hogy legyen egy olyan színházi esemény, amely az emberi főszereplők mellett a lovak szerepére is épít. Így esett a választásunk Pintér Tibor társulatára, a Nemzeti Lovas Színházra, akik többször eljöttek megnézni a lovardát, Tibornak tetszett az infrastruktúra, és megállapította, hogy ez lehetne a lovas színház második, vidéki első bázisa, és így is lett. Elindítottuk a lovas színházat, ez a mostani, hamarosan kezdődő a hetedik évadunk – idézte fel a kezdeteket Duka Félix alapító igazgató.

Már készülnek a nyári évadra a Patkó Lovas és Szabadtéri Színháznál. Fotó: Kuklis István

Nyitott is meg nem is

A lovas színház sikerein felbuzdulva következett a második lépés.

– Láttuk, hogy a hely alkalmas egy felhőtlen nyári szabadtéri szórakozásra, ezért megálmodtunk egy színpadot, nézőteret, amelyet mára tovább is bővítettünk – mondta. Duka Félix szerint azért jó náluk szabadtéri előadásokat tartani, mert úgy van meg a szabadtér által nyújtott különleges érzés, hogy mégis fedett és védett az időjárás esetleges viszontagságaitól is.

– A lovarda hangulata adja, hogy nem csak egy színházba jönnek a vendégek, egy órával előadás előtt nyitunk, vásárokat szervezünk, a kisebbeket állatsimogató várja, igazi közösségi, családi élmény a színház – tette hozzá.

Tavaly komoly színpad-, fény- és hangtechnikai fejlesztéseket valósítottak meg.

A színpadot 90 fokban elfordítják, hogy az új nézőtéri lelátó is elférjen, aminek köszönhetően már 800 néző élvezheti a produkciókat Mórahalmon.

Seres István, a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház igazgatója kollégáival igazi népszínházi produkciókat válogatott össze erre az évadra.
Fotó: Kuklis István

A közeljövő

Seres István Pipu, a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház igazgatója vette át a szót, amikor bemutatta a hamarosan kezdődő évad első két produkcióját.

– Fontos szempont volt, amikor az évadot összeállítottuk, hogy olyan népszínházi struktúrát képviseljen, ahol a családok, idősek, fiatalok is megtalálják azt a fajta produkciót, amely számukra fontos és kedves lehet.

Az évadot rögtön egy határon túli vendégelő­adással kezdjük, Nagyváradról érkezik a nagyváradi Szigligeti Színház Valahol Európában című produkciója június 12-én, szombaton 20.30-kor.

Nagyváradot követi a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Tenkes kapitánya, amelynek az az érdekessége, hogy nemcsak a jelen lévő nézők láthatják élőben, hanem később a tévénézők is, mert a Móranet Televízióval közösen ebből is tévéjátékot készítünk. A produkció érdekessége, hogy a Tenkes kapitánya az első olyan tévéfilmsorozat a Magyar Televízió történetében, amelyből színpadi produkció készült táncjáték formájában Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas magyar táncművésznek, koreográfusnak köszönhetően – ismertette az igazgató.

Forrás: delmagyar.hu