A környezetvédelem és a szemléletformálás is fontos eleme a mórahalmi csapadékvíz-elvezetési projektnek

Mórahalom önkormányzata kiemelt jelentőséget tulajdonít a természeti környezet védelmének, a természeti értékeknek, amelyet a lakosság és a településre érkezők számára is igyekszik bemutatni.

Az uniós támogatású, „Mórahalmi 2021-es csapadékvíz elvezetési projekt” főként a csapadékvíz elvezetési hálózat fejlesztését, valamint záportározó kiépítését célozza a város több pontján. Azonban legalább ilyen fontosnak tartják a szemléletformáló tevékenységet is, ezzel a feladattal az önkormányzat a SZÉP-KÖR Környezetvédelmi és Városszépészeti Egyesületet bízta meg. A szervezet elnöke, Kovács Ildikó elmondta, a pályázat keretében többek között kerekasztal beszélgetéseket szerveztek a csapadékvíz elvezetésének lehetőségeiről, valamint online kampányt is indítottak a témában.

– Általános ismereteket igyekeztünk átadni a lakosságnak, mint például a klímaváltozás, vagy a csapadék szerepe a térségben. Kiemelten fontosnak tartjuk a vízelvezető árkok tisztán tartását, ez sokat segíthet az esős időszakokban.

A projekt részeként az egyesület készített egy kisfilmet, amelynek központi témája a Mórahalomhoz tartozó természeti környezet, természeti értékek bemutatása.

– Ebben feltűnik többek között a Nagyszéksós-tó a bivalyokkal, amely népszerű kirándulóhely a helyiek körében is. Ezen kívül a Csipak-semlyék is fontos helyszín, ugyanis itt tekinthető meg tavasszal a szibériai nőszirom legnagyobb összefüggő állománya a térségben. A természeti környezet bemutatásán túl az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a tevékenységekre, amelyeket – figyelembe véve a fenntarthatóságot és a minél kisebb emberi hatás kifejtését a természeti környezetre – ezeken a területeken kikapcsolódásként végezhetünk barátainkkal, családunkkal. Bízunk benne, hogy az egyesületünk által elvégzett szemléletformálás sikeres volt, és ennek eredményeként jobban odafigyelünk a jövőben természeti környezetünkre, illetve – nem csak kiadós esőzések esetén – a vízelvezető árkok rendben- és tisztán tartására, amely közös érdekünk.