A mórahalmi tulipános kert április 7-én megnyitja kapuit

A TulipGarden Mórahalom virágos kert harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a virág kedvelő látogatók számára.

A kertet azzal a céllal hoztuk létre, hogy természetközeli és minőségi időtöltést nyújtson a családok és minden odalátogató számára, valamint hosszú távon kialakítsunk egy olyan közösségi teret, amely lehetőséget biztosít a helyi kézműves értékek bemutatására is. Mindemelett azt is eldöntöttük, hogy a kert működtetésével és eredményességével szeretnénk más emberek életét is jobbá tenni, ugyanis a kertben megvásárolt minden szál virág bevételéből 10% alapítványok (Dévai Szent Ferenc Alapítvány – 2021, Szegedi Gyermekklinika – 2022) részére ajánljuk fel. 2023-ban a Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek alapítvány számára tettünk felajánlást.

Kertünk jelenleg másfél hektáron helyezkedik el, Mórahalomtól 5,5 kilométerre. Az első évben (2021) ötvenezer virághagymával indítottuk a működésünket és jó érzéssel töltött el bennünket, hogy több mint hétezer ember látogatott el hozzánk. Látva ezt, tovább erősítette bennünk a tenni akarást a kertünkkel kapcsolatban és számos tervet dolgoztunk ki a fejlesztés érdekében. A tavalyi évben megdupláztuk a hagymás virágok számát és 500 bazsarózsát is telepítettünk (amelyek két év múlva válnak termővé), valamint idén tavasszal egy közel 900 tőből álló rozáriumot fogunk létrehozni. A tavalyi évben végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően 2022-ben már 12.000 látogató volt kíváncsi 4 hétvége alatt a mórahalmi tulipános kertre. Reményeink szerint a látogatói számot tovább tudjuk növelni 2023-ban és a 20.000 fős látogatói létszámot elérjük.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere pénteken képletesen kinyitotta a kert kapuját.. Beszédében így fogalmazott:

- Szeretettel hívok mindenkit a tulipánszüretre, és bízom benne, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az a fajta hangulat, amely az emberi szépérzékkel, a jó természettel a virág örömével együtt jár, ismét Mórahalomra költözik a kert nyitvatartási idejére. Remélem, hogy mindaz, amit a megálmodói megterveztek és megvalósítottak, mások számára is legalább annyi pozitív energiával ellátott lendületet ad, mint amennyivel ők fogtak neki a munkának. Közösen gondolkodunk további fejlesztésekben, ami fokozni tudja az élményt.

Látogatók számára meghirdetett információk:

Kedves Viragkedvelôk!

Örömmel jelentjük, hogy a mórahalmi TulipGarden április 7-én megnyitja tulipános kapuit!

TERVEZETT nyitvatartásunk:

- 2023. április 7-8-9-10.

- 2023. április 15-16.

- 2023. április 22-23.

- 2023. április 29-30 és május 1.

A fenti napokon 9 órától 17 óráig.

A változtatás jogát az idôjárástól függôen fenntartjuk, kérjük nézzetek rá az oldalunkra, mielôtt elindultok!

Addig is szeretnénk néhány hasznos információval ellátni Benneteket.

A tulipánok mellett nárciszt es jácintot is lehet majd szedni. Metszôollót es praktikus virágszedô kosarat - korlatozott számban - tudunk biztosítani, de ha Neked is van otthon kéznél, nyugodtan hozd el magaddal, nem kell majd sorban állnod.

Mindösszesen 120.000 szál virág fog nyílni a kertünkben, ebbôl 31 fajta lesz szedhetô es 44 fajta a bemutatókertben lesz látható.

Ha szeretnéd, szívesen becsomagoljuk a csokrodat, de idén a környezettudatosság jegyében igyekszünk mellôzni és inkább üvegbe tenni ôket, amelyeket friss kútvízzel töltünk meg. Îgy hazafelé sem hervadnak el a virágaid Ha Neked is van otthon befôttesüveged, hozd magaddal nyugodtan, de a feleslegeseket is átvesszük.

Játszóterünket használják a gyerekeid bátran, de kérünk, ne hagyd ôket felügyelet nélkül!

Ha megéhezel, frissen sütött paninit tudsz nálunk fogyasztani, az édesszájúakat pedig a Nemes Kürtőskalács finomságai várják!

Ha kávézni szeretnél, a TulipGarden Café-ban várunk! A vásártéren pedig csodálatos kézmûves termékeket vásárolhatsz! A termelôk, kézmûvesek bemutatását egy késôbbi posztban olvashatjátok

Hozz egy plédet, a kedvenc könyvedet, vagy családtagodat és töltsétek nálunk a napot!

Parkolónk továbbra is rendelkezésre áll, kollegáink jelezni fogják, ha már betelt. Ha két keréken érkezel, kérünk a kijelölt tárolónál hagyd a bicódat.

Nyugodtan hozhatod a kutyusodat is, kutyabarát hely vagyunk, de kérjük legyen rajta póráz és ne engedd be kedvencedet a sorok közé, szívesen vigyázunk rá, amíg virágot szedsz.

Kialakítottunk egy bemutatókertet, ahol - értelemszerűen - nem szabad virágot szedni, valamint kérünk, hogy a rozárium tervezett területére és a bazsarózsakertbe se lépjetek be egyelôre.

A kertünkbe való belépés díja 18 éven felüliek számára 500 Ft/fô, amely 15 szál virág vásárlása esetén a végösszegbôl levonható.

Minden eladott szál virág árából 10%-ot JÓTÉKONY CÉLRA ajánlunk fel, ugyanúgy, mint tavaly es tavalyelôtt. Idén a Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek Alapítvány-t fogjuk támogatni.

A virágok ára: 300 Ft/szál.

Mielôtt elindultok, érdemes az idôjárás elôrejelzést megnézni, de mi is jelezni fogjuk, ha extrém áprilisi körülmények várhatók. Kertünk homokos, illetve nagy területen mulcs fedi, de zárt cipô az ajánlott. Ha szeretsz sárkányt eregetni, hozd magaddal, mert általában erôsen fúj a szél!

Reméljük sokan eljöttök és kellemes emlékeket visztek haza magatokkal! Szeretettel várunk Benneteket!

Üdvözlettel, a TG Mórahalom csapata