A mórahalmi Turu Kálmán is az év megyei vállalkozói között

Értékeld!

Rating

Rate now!

Az 1993 óta működő mórahalmi családi vállalkozás tulajdonosát, Turu Kálmánt is díjazták a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) gálaestéjén.

A tizenegyedik alkalommal megrendezett ünnepséget Sipos Tamás nyitotta meg. A VOSZ új megyei elnöke úgy fogalmazott, a szövetség támogatja a kultúrát, a sportot és mindent, ami mögött kiemelkedő teljesítmény áll, ezért alapította meg tíz évvel ezelőtt az országos Prima Primissima díjak után a megyei Prima-díjakat is.



A magas elismerést idén is hárman vehették át a megyéből: Blaski Márta restaurátor, Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő és Bodor Dezső, a szegedi vízmű főmérnöke. Különdíjban részesült Barzó Pál idegsebész, aki más fontos elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az ünnepségen. A díjazottaknak munkásságuk elismeréseként Kligl Sándor szobrászművész kisplasztikáját, emlékplakettet és egymillió forintot nyújtottak át. Az év megyei vállalkozója díjat vett át Kocsis-Savanya András, az év virág- és dísznövénytermelője, Uhrin Ferenc, az év ponyvakészítője, Turu Kálmán, az év húsipari vállalkozója, Batki Mihály, az év szárazépítésze, Rappai Attila, az év kötőelem-értékesítője és Horváth Zoltán, az év médiaszolgáltatója.