A mórahalmi vállalkozásokat helyben várja hétfőtől a kamara

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara már januárban átadta legújabb képviseleti irodáját Mórahalmon, azonban a tavaszi pandémiás helyzet miatt az iroda nem tudott ügyfeleket fogadni. A járványhelyzet javulását követően az István király út 1. szám alatt található ügyfélszolgálatuk augusztus 2-án ténylegesen megnyitja kapuit.

A most nyíló irodáról a kamara elnöke, dr. Kőkuti Attila elmondta, hogy kulcsfontosságúnak tartja a vállalkozásokkal való kapcsolattartást, amelyet a jövőben a most Mórahalmon megnyíló, immáron ötödik vidéki kamarai iroda is segít majd. A városban és térségében több mint 1700, gazdasági önkormányzatnál nyilvántartott vállalkozás, valamint több mint 50 önkéntes kamarai tag van. Az ő munkájuk mellett az önkormányzat tevékenységét támogatva dolgoznak majd közösen a térség gazdaságának fejlesztésén – tette hozzá.

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mórahalmi képviseleti irodája hetente két alkalommal, hétfőn délután és csütörtök délelőtt várja az érdeklődő gazdálkodószervezeteket az alábbi lehetőségekkel:

kamarai nyilvántartásba vétel, kamarai hozzájáruláshoz kapcsolódó ügyintézéskivitelező vállalkozók nyilvántartásba vételeinformációk vállalkozás indításához, működtetéséhezönkéntes tagsággal kapcsolatos ügyintézésbékéltető testületi ügyintézés.

Az iroda elérhetőségei:

6782 Mórahalom, István király út 1.

E-mail: morahalom@csmkik.hu

Tel.: 06-30/792-3897

Nyitvatartás:

hétfő: 13.00–16.00

csütörtök: 9.00–12.00

Forrás: delmagyar.hu