Családbarát Önkormányzat Díjat kapott a város

 A Családok Évében a nemzetközi elvárásokat is figyelembe véve hirdette meg a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) az önkormányzatoknak ítélhető legrangosabb civil elismerést, a CSALÁDBARÁT ÖNKORMÁNYZAT DÍJ-at.
 A pályázati határidőig 44 magyarországi település önkormányzata adta be pályamunkáját. Mórahalom harmincadmagával, Csongrád megyéből viszont mindössze Makóval együtt kapta meg az elismerést, amit városunk képviseletében Csányi László alpolgármester vett át Kardosné Gyurkó Katalintól, a NOE elnökétől.

A NOE először 2006-ban a pozitív példák megerősítése céljával adta ki a „Családbarát Önkormányzat” díjat. Az nagycsaládos egyesület szerint „ahogyan akkor, úgy ma is azt gondoljuk, hogy a Magyarországot és egész Európát érintő demográfiai helyzet miatt kiemelkedően fontos minden olyan program, szándék, intézkedés, ami a családok biztonságérzetét növeli, annak érdekében, hogy merjenek gyermekeket vállalni”. Emiatt tartják lényeges feladatnak, hogy minden települést, amely felvállalja a családok támogatását, követendő példaként emeljenek ki és mutassanak meg.



A díjátadó nemzetközi jógyakorlatok megismerésére is lehetőséget nyújtott, hiszen az Országházban megtartott rendezvény vendége volt Luciano Malfer, a trentói Agenzia per la Famiglia vezérigazgatója, aki egy kimagasló olasz családbarát kezdeményezést mutatott be a jelenlévő településvezetőknek és államtitkároknak.