Főzőversenyt és kézműves vásárt tartottak Mórahalmon

Mi a jó forraltbor titka? Nyolc különböző választ kaphatott erre a kérdésre, aki szombaton Mórahalomra látogatott. A forraltbor főzőverseny csapatai közül volt, amelynek tagjai a fűszerezésre, mások a gyümölcstartalomra voksoltak.

orralt bor és kenyérlángos illata lengte be szombaton Mórahalom központját a 6. Forraltborfőző-verseny és 7. Homokháti szakajtó rendezvényen. Duka Félix, az Aranyszöm Rendezvényház igazgatója elmondta, fürdővárosként egész évben igyekeznek a városba látogatókat jobbnál jobb programokkal kiszolgálni.

– Ősszel a legtöbb település szüreti mulatságot vagy falunapot rendez, nálunk úgy alakult, hogy a téliesített italok köré szerveződnek ilyenkor a rendezvények. Most forraltbor főzőversenyt rendeztünk, néhány hét múlva pedig pálinkaversenyt szervezünk. Ehhez mindig kapcsolódik gasztronómiai kínálat is, most hagyományos kenyérlángossal kedveskedünk a vendégeknek. Természetesen a bor és az étel is ingyen, mosolyért van, ilyenkor a mórahalmiak kinyitják a szívüket, nagyon jó vendéglátók – fejtette ki.

A forraltbor főzőverseny során nyolc csapat mérte össze tudását, kreativitását és kísérletezőkedvét. A polgárőrök, az önkéntes tűzoltók, a néptáncosok, egy komplett utcaközösség, sőt még a helyi óvó nénik is beneveztek a megmérettetésre, ahol korántsem a helyezés, sokkal inkább a közösségi együttlét, a baráti beszélgetések öröme volt a főnyeremény mindenki számára.

– A pandémia rengeteg kárt okozott a közösségi életben, óriási szükség van a találkozásokra – közölte a művelődési ház vezetője.

Az alapanyagot a szervezők állták, így minden csapat egyazon nedűvel nevezett. Volt, amelynek tagjai a fűszerezésben, mások a gyümölcskavalkádban állapították meg a jó forraltbor titkát. Az „oviboszik” utóbbi mellett voksoltak.

– Szeretünk kreatívkodni és az emberekkel kommunikálni, azért nevezünk évek óta a versenyre. A forralt borunkat az édes irányba vittük, naranccsal, citrommal, mazsolával, áfonyával, mézzel ízesítettük, vanília- és fahéjrudat is raktunk bele, és egy kis boszorkányos titkot is hozzáraktunk – mondta el vidáman Fodor Diána, a Mórahalmi Napköziotthonos Óvoda óvónője.

A Homokháti szakajtó háztáji és kézműves vásáron pedig a helyi, ásotthalmi és zákányszéki árusok kínálták portékáikat. A színpadon mások mellett a Mórahalmi Parasztkórus, az Öttömösi Citera Zenekar, a Mórahalom Néptánc Egyesület, a Juhász Zenekar és az Abba Sisters szórakoztatta a népes közönséget.

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Kuklis István