Indul a tanév a mórahalmi Tóth János iskolában

Szeptember elsején 10 nappalis osztály kezdi meg a tanévet a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolában, ahol nem csak nappalis tanulóknak, hanem felnőtteknek is kínálnak képzéseket.

Szeptember elsején 10 nappalis osztály kezdi meg a tanévet a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolában. Az intézményben nem csak nappalis tanulóknak, hanem felnőtteknek is kínálnak képzéseket.

2018. december 14-én adták át ünnepélyesen a szakképző iskolát, a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégiumot, de a képzés már szeptember elején megkezdődött. A most következő tanévben 10 nappalis osztályban csaknem 220 diák kezdi meg tanulmányait az intézményben. Az iskolában nem csak az általános iskolát éppen befejező diákoknak, hanem hanem felnőtteknek is kínálnak képzéseket. Erről Angyalné Kovács Anikó intézményvezető beszélt.

– Az új tanévben induló felnőtt csoportok most szerveződnek. A képzések közül érettségi szükséges a rehabilitációs terapeuta szakma esetében fizioterápiás asszisztens- és gyógymasszőr szakmairányokhoz. Ugyanígy érettségi szükséges a sportedző-sportszervező képzésre jelentkezéshez, illetve itt meg kell jelölni még a sportágat is. Ebben a tanévben a lovasedző, úszóedző és a judo edző sportágakban tudjuk megszervezni a képzést, megfelelő létszámú jelentkező esetén. További érettségihez kötött képzésünk még a népszerű és a munkaerőpiacon keresett szoftverfejlesztő és -tesztelő – magyarázta az igazgató.

A felnőttek számára szervezett szakmai oktatás kétéves. De ezt lehet rövidíteni: mentességet lehet kérni az alapoktatás alól, ha valaki már végzett szakácsként és most cukrász szakmát is szeretne szerezni. Hasonló eset, ha valaki az új rendszerben szerzett gyógymasszőr végzettséget, a fizioterápiás asszisztens képzés első éve alól mentesülhet. Akik rövidebb tanfolyamot szeretnének elvégezni, azokat is várják. A tanfolyamok egy része, mint például a szövegszerkesztő, táblázatkezelő, gépírás térítésköteles, és vannak az ingyenes szakmai képzéseik, mint a falusi turizmus szolgáltató, a junior szoftvertesztelő vagy a sportmasszőr.

Összefogásból indult

Mórahalmon a középfokú oktatás 1928 októberében kezdődött egy mezőgazdasági szakiskolával. Az utolsó évfolyam 2015-ben vizsgázott. Az újrakezdésre 2018-ig kellett várni. Az önkormányzat a Szegedi Szakképzési Centrummal együttműködve Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternél kezdeményezte egy, a centrum szervezeti keretein belül működő, új mórahalmi szakképző intézmény létrehozását. Az iskolát 2018. december 14-én adták át. A kollégium lehetőséget biztosít a távolabbról érkező diákoknak lakhatásra, a kollégisták nagy része a Vajdaságból érkezik.

Forrás: delmagyar.hu