Megpróbáltuk kiszedni a pálinkaverseny győzteseinek titkait

 A makói Szabó Lajos István almapálinkájával első lett a mórahalmi pálinkaversenyen, a tavalyi első és második helyezett főzet készítője, Sévity Zorán pedig szintet lépett: pölöskei muskotályával Mórahalom város pálinkája díjat vihette haza.
 – 2016-ban a mórahalmi vásárban a hangosbemondóban hallottuk a felhívást, hogy pálinkaverseny lesz a városban. Gon­­doltam, miért ne hoznék el egy litert. Akkor első helyen végzett a vegyes pálinkám, és így vérszemet kaptam – magyarázta a makói Szabó Lajos István, aki az idei megmérettetésen almapálinkájával az első díjat érdemelte ki. A homokháti városban a hétvégén hatodik alkalommal rendezték meg a Mórahalmi Pálinka- és Párlatversenyt, amelyre több mint 50 főzet érkezett a térségből, sőt a határon túlról is akadt nevező.

Makói győzelem a Homokhátságon
A makói győztes, aki büszke ar­­ra, hogy gyüttmöntként győ­­zedelmeskedett a Homokhát­ságon, több mint húsz éve ké­­szíttet pálinkát, de már az édesapja is azt főzetett a maradék gyümölcsből.

– Nem tehetek róla, nem tu­­dom, mi a titka. Talán csak annyi, hogy tisztán tartom az eszközöket, és válogatott gyümölcsökkel dolgozom – mondta Szabó Lajos István, aki elárulta, nagyon gyenge lett az idei pálinkája, 44 fokos, emiatt pedig aggódott is egy kicsit. Később kiderült, hogy az aggodalma feleslegesnek bizonyult.

– Hatalmas bánatom, hogy sajnos nem lehettem jelen az eredményhirdetésen, mert dol­­goztam, de természetesen örülök az elismerésnek – tette hozzá.


A hatodik mórahalmi pálinkaverseny legjobb pálinkáinak készítői egymás sikerére koccintottak. FOTÓ: DUKA FÉLIX

Ismét kettős helyi győzelem
Mint megírtuk, a tavalyi megmérettetésen a mórahalmi Sé­vity Zorán diópálinkája első, szilvája második helyen végzett.

– Azóta sok újat nem tudok mondani – kezdte szerényen, pedig idén még komolyabb el­ismerésben részesült: pölöskei muskotályból készült szőlőpálinkáját annyira jónak értékelte a zsűri, hogy azt választották Mórahalom város pálinkájának.

Egyre magasabb a léc

Sévity Zorán, aki tizenkét éve költözött Mórahalomra Szegedről, idén, a tavalyi évhez ha­­­sonlóan két pálinkájával is díjazott lett: a szőlő mellett bodzavirágból készült főzete bronz minősítést ért el. – Egyre nagyobb kihívás, hogy egyre magasabb lécet kell megugrani, de még mindig van valami újdonság, valami meglepetés a tarsolyomban – tette hozzá az idei kettős díjazott, aki már a 2020-as pálinkaversenyre ké­szül. Mint mondta, határozott terve van, ismét olyan ritkasággal készül, amilyet a térségben még senki sem főzött.