Minőségi szálláshely lesz a mórahalmi Mucsi-ház

Pályázati forrásból történő felújításnak köszönhetően minőségi szálláshely lesz a mórahalmi Mucsi-ház, amelynek udvarán még kempingezni is lehet majd.

Balogh-Stampf Mariann, az üzemeltető Móra-Tourist Nonprofit Kft. ügyvezetője kalauzolta stábunkat az épületben.

– Az önkormányzat vette meg a korábban is vendégházként működő épületet a Mucsi-családtól. Nagyon jó helyen van, közel a fürdő nyári bejáratához, a központban. Egy hatalmas, kétszintes házról van szó, amit átalakíttattunk, így négy különálló apartman található benne, ebből egy nagyobb az emeleten. Mindegyik házrészhez saját konyha és fürdőszoba tartozik. Egyszerre maximum 20 főt tudunk elszállásolni.

Az ügyvezető elmondta, a felújítás tavasszal kezdődött, és terveik szerint a következő szezonra már minden üzemkész lesz. Reagálva a mostani energiahelyzetre a kivitelezés előkészíti az ingatlant arra, hogy a későbbiekben rá tudjon csatlakozni a termálvizes fűtésre. A hatalmas udvart sem hagyják parlagon, ott kempinget szeretnének kialakítani, amelyhez a vizesblokk már nagyjából elkészült.

– Úgy tűnik, erre is van igény, ráadásul kevés olyan kemping van az országban, ami ennyire bent van a városban. Ezzel a lehetőséggel már minden korosztályt ki tudunk szolgálni, bővül a célközönség.