Ösztöndíjpályázatot hirdet Mórahalom és Nagybecskerek – Diákszállót építenek a városban

Mórahalom Városi Önkormányzat a SCHOLAR-SME című projektjének keretében nyilvános ösztöndíjpályázatot hirdet, amelynek célja a szerb-magyar határmenti régió gazdaságfejlesztési folyamatainak megismerése révén a kutatók, az egyetemi hallgatók és a vállalkozások közötti együttműködés és hálózatépítés elősegítése. Továbbá középpontba kerül a határtérségben élő fiatalok életpálya-modelljének megalapozása a szülőföldön maradás ösztönzésével.

Ennek érdekében Mórahalom és Nagybecskerek partneri együttműködésében 2021 novemberétől 2022 április végéig, 17 szerbiai és 17 magyarországi fiatal részvételével valósítja meg a programot.

Az ösztöndíjasok szállása a projekt keretében Mórahalmon és Nagybecskereken az e célból kialakított diákszállókban lesz. A Mórahalmon épülő diákszálló a Szegedi út 11. szám alatt, városközponti környezetben valósul meg, melyet egyetemi hallgatók, kutatók vesznek birtokukba.

Az eseményen jelen volt Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere és Jelena Travar, Nagybecskerek alpolgármestere

A kialakítandó diákszálló a, városközponti környezetben valósul meg azzal a céllal, hogy egyetemi hallgatók, kutatók vegyék azt birtokukba. A telken, az utcafronton már áll egy épület. A 7 szobás szállás belső épületként épül recepcióval, összesen 298,38 m2 hasznos területtel.

Az épületben egyszerű elrendezéssel alakulnak ki az elvárt helyiségek és helyiség kapcsolatok, mely által 17 fő színvonalas elszállásolására lesz lehetőség. A szobák apartman jellegűek lesznek. Minden szoba saját terasszal fog rendelkezni. Egy lakrész teljesen akadálymentesített kialakítású lesz. Az építkezés 2021 februárjában indult és ez év október közepére várható a befejezése.

Az ösztöndíjpályázat benyújtására jogosultak körébe tartoznak azok a magyarországi lakóhellyel rendelkező érettségizett/most érettségiző, végzős diákok, akik felsőoktatási intézménybe szeretnének iratkozni, vagy már főiskolai-, egyetemi-, vagy doktorandusz hallgatói státusszal rendelkeznek, esetleg abszolvensek, vagy már sikeresen diplomáztak. A pályázó szakterülete nem meghatározott. Az idegen nyelv ismerete alapvető feltételt, a szerb nyelvismeret előnyt jelent. A pályázók korhatára: 17 – 35 év

Az ösztöndíjpályázat meghirdetés dátuma és elektronikus benyújtási határideje:

2021. május 17. - 2021. június 15. 12:00 óráig

A felhívás teljes szövege a következő linken keresztül érhető el:

https://www.morahalom.hu/hu/reszletek/morahalom-varosi-onkormanyzat-palyazati-felhivasa-scholar-sme-osztondij-odaitelesere

A jelentkezési kérdőív a következő linken keresztül érhető el: https://docs.google.com/forms/d/14IpI5IbxlXb-KjZFuWGRNUuYIunetd73J2EuxsjKejA/edit