Robogókat és kerékpárokat kaptak a Csongrád-Csanád megyei polgárőrök

Október 29-én a Csongrád-Csanád megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség udvarán adták át ünnepélyes keretek között a robogókat, valamint a négy kerékpárt a települések polgárőrei részére. A Homokháti települések közül Domaszék, Mórahalom, Sándorfalva és Zákányszék polgárőrei vehettek át új járműveket.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szövetséggel kötött támogatási szerződés értelmében a polgárőrök járőrszolgálatának erősítésére 4 millió forintot biztosított, amelyből a CSMPSZSZ 10 darab elektromos meghajtású robogót vásárolt. A modern, tetszetős járműveket csütörtökön haza is vihették a települések polgárőr egyesületek képviselői. Ugyan csak ezen az ünnepségen adták át az Országos Polgárőr Szövetségtől kapott 4 kerékpárt is.


Az új elektromos robogók a belvárosi, a mihályteleki, a sándorfalvi, az algyői, a domaszéki, a székkutasi, a nagymágocsi, a mórahalmi, a kiskundorozsmai és a tápéi polgárőr egyesületek munkáját fogják segíteni. A kerékpárok a földeáki, a zákányszéki, a Tisza-Táj és a tiszaszigeti polgárőr egyesületekhez kerültek.

Forrás: csmpszsz.hu