Sose pihen Margó néni keze

Értékeld!

Rating

Rate now!

Margó néni készült. Az asztalt beborítva a kézimunkáinak egy része sorakozott, a levegőben frissen sült sós sütemény illata terjedt. Tudtuk, jó helyen járunk. A mórahalmi Margó nénivel, Ótott Kovács Józsefnével az elmúlt közel egy évtizedben sok helyen találkoztunk, mert ő mindenhol ott van.

Mindenhol ott van és mindenben részt vesz – mindenki így írja le a mórahalmi Ótott Kovács Józsefnét. A mórahalmi Napfény Nyugdíjas Klub elnökeként a röszkei töltöttkáposzta-főző versenyen lassan egy évtizede találkozunk vele, tavaly februárban a Kapocs Népfőiskola szervezésében megrendezett csereberén, ­kóstoláson és ötletbörzén a helyi Cacao Clubban is találkoztunk.

Az idén 50 éves parasztkórusnak is tagja. Legutóbb az Aranyszöm Rendezvényház által meghirdetett jótékonysági kezdeményezésre kézzel készített díszeivel érkezett. Margó néni ugyanis, ezt többen megerősítették a homokháti városban, mindenhol ott van.

Míg a férje meccset néz a tévében, felteszi a lábát kényelmesen és már dolgozik is valamin Margó néni. Fotó: Török János

Adni szeret

– Szeretek goblenezni, ebből is van több is. Én ha megcsinálom, nem magamnak, ajándékba készítem a közösségnek. Szeretek a csoportomnak, a nyugdíjas klub tagjainak adni, jó érzés ajándékozni. Tudom, hogy nem mindenki értékeli, de az a helyzet, hogy ünnepek alkalmával én szeretem saját készítésű dologgal meglepni az embereket. Azok a karácsonyfára készült mikulásvirágok. A virágokat nőnapra csináltam. Van ez a pandémia, közben beteg is voltam, de valamit muszáj volt csinálni, a kezem az mindig jár – sorolta Margó néni az asztalon sorakozó munkáit, miközben mi a sajtos rudat ropogtattuk.

Sajtos rúd a hímzésen

– A keresztszemes hímzést is nagyon szeretem csinálni – mutatott vendéglátónk arra a munkájára, amire a tányér sajtos rudat tettem figyelmetlenül.

– Azok a kicsik fülfogók, de nem a maga fülét kell vele megfogni, hanem a forró edényét. Mindenkinek szeretek valami ajándékot adni – mondta Margó néni, aki már kiskorában megtanult kötni, mert az iskolában akkoriban még tanítottak kézimunkát: kötést, varrást, de tudniuk kellett a cérnán csomót kötni, gombot varrni.

– Később amikor már eljártam dolgozni, akkor nem olyan sok időm volt rá, de a tanyán, ahol korábban laktunk, 1968-ban a már lámpafénynél kézimunkáztam.

Hogy milyen gyorsan végez, az attól függ, mennyire sürgős a munka, de nagy büszkeségén, a Szinyei Merse Pál festménye alapján készült lilaruhás lányon fél évig dolgozott. Fotó: Török János

A Lilaruhás nő

– Mindent szeretek csinálni, ha valamit elkezdek, azt muszáj befejezni, addig nem kezdek bele másba – mondta amikor a kedvenc munkájáról kérdeztük.

– A lilaruhás hölgy hol van?

– Margó néni férje, majd indult is az emeltre, hogy lehozza felesége egyik legszebb munkáját, a Szinyei Merse Pál: Lilaruhás nő című festménye alapján készült goblent, amin fél évig dolgozott. Mostani munkájáról nem beszélt, mert titok. De azért csak kiderült: az énekkar ötvenedik születésnapjára az emléklapot tartalmazó mappára készít keresztszemes hímzést mind a tizenöt tagnak

Csipkével verekedtek

A hímzés olyan díszítő eljárás (illetve az így elkészített mű), amely valamilyen alapanyagot (pl. vászon, szövet, bőr) tűbe fűzött fonállal varrással készített mintával ékesít. A varrás során az anyagot oda-vissza át kell szúrni, és az így vezetett fonal adja a mintát az alapanyag felületén. A szálak és a hímzés szélének eldolgozása a munkadarab hátoldalán történik. – olvasható a Révai Nagy Lexikon X. kötetének 103. oldalán a hímzés szócikk alatt. A Magyar Néprajzi Lexikon azt írja, a horgolás csipke készítésének egyik késői változata. Horgos végű tűvel az ujjakra csavart fonálból horgolnak, lazábbra vagy tömöttebbre. Noha sok magyar vidék készített horgolt csipkét, önállót, sajátosan erőteljeset csak a mezőkövesdi matyók tudtak kialakítani. Olyan tömöttek és zsúfoltak voltak, hogy a legények verekedéskor hosszú és bő ingujjukat egy csavarintással a kézfejen túl egybefogták és ütöttek vele bot helyett.

Forrás: delmagyar.hu