Szakácsnak tanul, novellája jelenik meg

Szekeres Tamás, a mórahalmi Tóth János szakképző iskola tizedikes diákjának egy alapítvány pályázatára beadott novellája hamarosan kötetben jelenik meg. Versenyeken és pályázatokon azóta indul rendszeresen, mióta Mórahalomra jár iskolába.

„Hol volt, hol nem, élt egy vá­­rosban egy öreg ember. Magányosan éldegélt egy panelházban. Felesége már régen meghalt. Nem volt sok látogatója, csak a fia, a menye és a két kis unokája, de ők is csak havonta egyszer jöttek el hozzá. Az idős ember nem nagyon járt sehová, fájós, öreg lábai már nem bírták a hosszú gyaloglást. Éppen csak annyira mozdult ki minden pénteken, hogy a házuk aljában lévő trafikban megvegye a kedvenc újságát, és tájékozódjon a hét történéseiről.”

Így kezdődik az Az újság című mese, amelyet Szekeres Tamás, a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium diákja adott be a budapesti Szertelen-kék Alapítvány Mesék a biztonságról című pályázatára, és amelyik a zsűri szerint olyan jól sikerült, hogy 76 másik pályaművel együtt kötetben adják ki hamarosan. Tamás azt mondta, január végére ígértek neki egy tiszteletpéldányt.

A magyarkanizsai fiatalemberről, aki szakácsnak tanul, de művészi oldala is van, már többször írtunk lapunkban, legutóbb előadói sikereiről esett szó. Tavaly ugyanis a Csizmazia Alapítvány országos szavalóversenyéről ezüstérmet hozott haza.

Tamás, aki nagy örömére angolóra helyett beszélgetett velünk, azt mondta, a pályázatra beadandó írások témája a biztonság volt, amit ő a család által nyújtott lelki biztonság felől közelített meg. Főhőse, egy nagypapa a balesete után jön rá, számára mit is jelent a biztonság. Bár másfél-két óra alatt elkészült az írással, tanárával, Kelemen Zoltánnal még közösen dolgoztak rajta, finomítottak néhány részletet.

Tamás egyébként már nyolcadikos kora óta ír verseket, leginkább romantikus témában. A Vajdaságban megjelenő Magyar Szó című napilapban és a Kanizsai Újságban is jelentek már meg versei. Ha ihlete van, gyorsan leírja, utána gépen dolgozik még az íráson. Azt mondta, versenyeken, pályázatokon azóta indul rendszeresen, mióta Mórahalomra jár iskolába.

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Frank Yvette