Új szárnnyal bővült a mórahalmi bölcsőde

Kibővült a mórahalmi bölcsőde: 166 millió forintos pályázati forrásból egy 28 férőhelyes szárnyat építettek a meglévő épület mellé. A komplexum mellett létesítettek egy tornaszobát is, azt egy családi házból alakították ki.

A folyamatosan növekvő gyermeklétszám miatt bővítették a bölcsődét Mórahalmon: pályázati forrásból, 166 millió forintból egy új szárnyat építettek a már meglévő épület mellé. Az épületben egy 51 és egy 54 négyzetméteres csoportszobát alakítottak ki, és kapcsolódik hozzájuk egy terasz is, ahol akár altatni is tudják majd a kicsiket. A beruházásnak köszönhetően a korábbi 78 férőhely mellé újabb 28 jött létre, 6 helyett tehát így már 8 csoportban várják Mórahalom legkisebbjeit a Huncutka Bölcsődében.

A pénteki átadó ünnepségen Nógrádi Zoltán polgármester elmondta, élményszerű városfejlesztést igyekeznek megvalósítani, a biztonság pedig élménynek számít.


– A most kibővült, óvodát és bölcsődét integráló épületegyüttes, valamint az összes többi oktatási és szociális intézményünknek is az a célja, hogy a családok megkapják a segítséget és biztonságérzetet, amit a közösség nyújtani tud számukra. Egykori tanácselnökünk, Murányi György annak idején azt mondta, mindig olyan ritmusban kell előrelépni, hogy azt az élet lekövesse. Előre gondolkozva kell tehát megfelelő körülményeket biztosítani, vagyis például nem akkor kell bölcsődét bővíteni, amikor már nincs elég férőhely. Ennek szellemében történt most ez a beruházás, melynek köszönhetően a következő 5 év demográfiai robbanását képesek leszünk kezelni – fogalmazott.

Polner Eörs, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés alelnöke beszédében hatalmas eredménynek nevezte, hogy Mórahalom folyamatosan bővül és gyarapodik. – A közösség erejét, értékrendjét, jövőbe vetett hitét mutatja, hogy ebben a városban egyre több a gyerek – tette hozzá. Az ünnepségen részt vett Gyuriczáné Botka Emőke, a Magyar Bölcsődék Egyesületének alelnöke is, aki szerint a szakma soha nem volt még ilyen jó helyzetben. – A mórahalmihoz hasonló infrastruktúra fejlesztések méltó körülményeket biztosítanak a kisgyermekek gondozásához és olyan településeken is épülnek bölcsődék, ahol korábban soha nem voltak. Mindezek mellett a dajkák megbecsültsége sem volt soha ilyen nagy – fogalmazott.

Hozzátette: nagy felelősség megőrizni a szakma örökségét, ugyanakkor megfelelni az új elvárásoknak is, az itt dolgozók azonban nyitottak és rugalmasak.

Az átadó ünnepséget az óvodások műsora színesítette, majd a vendégek bejárták az új épületrészt. A bölcsődei szárnnyal egyidőben egyébként átadták a mellette épült tornaszobát is, amely egy családi ház átalakításával létesült 30 millió forintból. Ezt a bölcsődések és az óvodások egyaránt tudják majd használni, az épületek pedig olyan összeköttetésben vannak egymással, hogy akár esőben is száraz lábbal tudnak a gyerekek egyik helyről a másikra átsétálni.

Forrás: delmagyar.hu