50 ezer virággal nyitják a turisztikai szezont Mórahalmon – Óriási az érdeklődés a mórahalmi tulipános kert iránt
Mórahalmon április 7-én, sajtótájékoztató keretében nyitotta meg hivatalosan kapuit az új turisztikai attrakció, a TulipGarden. Az eseményen jelen volt az ötletgazda, a helyi tulipános kert tulajdonosa, és a befogadó önkormányzat polgármestere, Nógrádi Zoltán is.
Közel 50 ezer virág várja a látogatókat az új mórahalmi tulipános kertben áprilistól. A Balaton, a Tisza-tó és Cegléd után érkezett meg a Homokhátságra az a kezdeményezés, mely az ébredő természet szépségeivel, a tavasz minden színével és illatával várja a látogatókat Mórahalom határában, a Röszkei úton, a Bivalyrezervátum szomszédságában.
Az Alba Milagro Hungary Kft. 2020-ban költözött Mórahalomra és mindenképpen a város életének hasznos szereplőjévé szeretne válni, ezért is kezdeményezte a várossal karöltve a mórahalmi TulipGarden létrehozását – mondta el a megnyitón Major Zoltán ügyvezető. A kert megfelelő kiegészítője lehet a mórahalmi turisztikai értékeknek és kertészeti hagyományoknak. A közel 50 ezer tő tulipán, nárcisz és jácint együttes virágzása az egész Dél-Alföld egyik legkülönlegesebb látványossága lesz áprilisban. Az attrakció látogatása ingyenes, a családok remek fotókat készíthetnek és maradandó élményeket szerezhetnek a színpompás tulipánmezőn, továbbá lehetőség lesz tulipánszüretre is.
A TulipGarden célkitűzése, hogy természetközeli és minőségi időtöltést biztosítson minden odalátogató számára, valamint hosszú távon kialakítson egy olyan közösségi teret, amely lehetőséget biztosít a helyi kézműves értékek bemutatására. Jövőre legalább a duplájára szeretnék emelni a tulipánok számát a szervezők. A tulajdonosok kreativitása és lelkesedése határtalan, támogatni szeretnénk törekvéseiket, hogy minél több időt tudjanak a kertben tölteni a látogatók a jövőben – mondta el Nógrádi Zoltán.
A következő szüret április 10-én és 11-én a nárciszról és a jácintról fog szólni, tulipánokat majd csak az utána következő héttől, április 17-én és 18-án lehet szedni.
További és frissülő információk a TulipGarden közösségi oldalán olvashatóak.