A harmincéves Mórahalmot ünnepelték

 Gálaműsoron ünnepelte pénteken a Kolo Szerb Kulturális Központban 30 éves városi rangját Mórahalom, ahol Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a várost, Lukács János rendőrségi főtanácsos pedig a 25 éve a város élén álló Nógrádi Zoltánt méltatta.
 Harmincéves születésnapját ün­­­­nepli idén Mórahalom: 1989. március elsején kapott vá­­­­rosi rangot a Homokhátság gyöngyszemeként is emlegetett település.

Gálával ünnepeltek

Mórahalom várossá nyilvánításának 30. évfordulója alkalmából gálaműsort rendeztek pénteken a Kolo Szerb Kulturális Központban, ahol az ünnepi műsor kezdeteként a Szegedi Honvéd Huszárok vonultak be a térségi zászlókkal, majd a Himnusz után Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lépett a pulpitusra.

A közösség ereje

– Amíg egy közösség megtartja ünnepeit, őrzi értékeit, ápolja hagyományait, büszke az elődökre és a saját munkájára, addig a jövője is biztosított. Amint letér az összefogás útjáról, eldobja értékeit, fittyet hány az eredményeire, sorsa megpecsételődik. Magyarország ereje az összetartó közösségekben van. Ezért is állhatjuk több mint egy évezrede az idő viharait – fogalmazott a miniszter, aki így folytatta: aki ma a Mórahalomra látogat, egy fejlődő városra talál, ez az önök érdeme, munkájuk, kitartásuk gyümölcse. – Ehhez szeretnék gratulálni és szeretnék gratulálni Nógrádi Zoltán polgármesternek is, aki 25 éve vezetője a 30 éves városnak. Életének felében a városért dolgozott, ez kiváló teljesítmény – tette hozzá. Palkovics a mórahalmi fejlesztésekkel kapcsolatban biztosította Nógrádi Zoltánt a kormány további támogatásáról.

Negyedszázados bizalom

– A negyed század óta tartó feltétlen bizalom olyan alap, amely erősen tartja a felépítményt – kezdte beszédét Lukács János, vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, aki felidézte a polgármesterrel végzett több közös munkájukat, köztük a mórahalmi rendőrőrs létrehozását. – Kérdezhetnénk, hogy van-e titok. Az egyik az lehet, hogy a polgármester vezetési módszerében tükröződik a svájci bicska szindróma: nevezetesen, tudvalevő, hogy mindenre van megoldása – fogalmazott, majd hozzátette, a lehetőségekből a legtöbbet kell kihozni, alázattal és hálával kell fogadni a sikert, és ez Mórahalmon így történt.

Előadók és deklaráció

Az ünnepi gálán fellépett Nógrádi Gergely főkántor, a 2016-ban Zsidó Pavarotti címet elnyert művész, Turpinszky Gippert Béla, az Állami Operaház operaénekese, Szecsődi Ferenc Liszt-díjas, Érdemes hegedűművész. Valamint Mórahalom és testvérvárosa, a lengyel Uniejow 10 éves testvértelepülési kapcsolatának jubileumi deklarációját írta alá a két polgármester, Józef Kaczmarek és Nógrádi Zoltán.

Forrás: delmagyar.hu
Fotó: Frank Yvette