A helyzetkihasználás lesz a kulcs
Sorozatunkban a labdarúgó megyei I. osztály csapatainál érdeklődünk, miként élték meg az őszt, és hogyan várják a tavaszi folytatást. A következő részben a Mórahalom félévét vizsgáltuk meg, ahol úgy érzik, több is lehetett volna az őszi idényben. - írja a delmagyar.hu
A hetedik helyen tölti a téli szünetet a Mórahalom VSE a labdarúgó megyei I. osztályban. A homokháti csapat húsz pontot szerzett az őszi félév alatt.– Több olyan mérkőzést buktunk el, amit a koncentráció miatt veszítettünk el. És több olyan találkozót is játszottunk, amelyen a helyzetek alapján győzelmet érdemeltünk volna, de a helyzetkihasználásunk várakozáson aluli volt, miközben hátul belehibáztunk, így pontokat veszítettünk. Ezen próbálunk javítani tavasszal – kezdte lapunknak Hódi Mihály, a Mórahalom edzője.
A mórahalmi labdarúgóknak korán véget ért a pihenő, amely a téli felkészülést illeti, hiszen január 4-én már munkába álltak. Kezdetben heti kettő, később heti háromra, majd négyre emelkedik a tréningek száma. Hódi Mihály kísérleti jelleggel másfajta felkészülést végeztet el a csapattal a téli időszakban, amelyre hat edzőmeccs vár a bajnoki rajtig. Január 22-én a Deszk- kel, január 29-én a Bácsalmással, február 5-én a Balástyával gyakorolnak a mórahalmiak, majd február 12-én Kiskunhalasra utaznak. Február 19-én az FK 1899 Szeged lesz az ellenfél, február 26-án pedig a Makó ellen tartja a csapat főpróbáját a Deszk elleni bajnoki rajt előtt.
Ami a keretet illeti, biztosan lesz változás az összetételben, érkezője és távozója is akad majd a csapatnak.
A Mórahalom nyolc pontra van a dobogós csapatoktól, az első pár fordulóban pedig rögtön faraghat is a hátrányán, a harmadik fordulóban majd a Tiszaszigetet fogadja például, de előtte a közvetlen rivális Bordány ellen is játszik. Ez a meccs különösen fontos lehet nemcsak a szomszédvári rangadó miatt, hanem mert a két csapatot csak három pont választja el egymástól.
– Nagyjából nyolc pontot hullajtottunk el az őszi idényben, ha ez meglenne, akkor elégedett lehetnék, hiszen ott lennénk a dobogó közelében. A helyzeteink kihasználásán kell javítanunk a tavaszi idény során, ha ebben előre tudunk lépni, akkor jobb lesz a tavaszunk. Minél előrébb szeretnénk végezni az idény végén, de ez nem lesz egyszerű feladat, mert a többi csapat is erősödik, és a középmezőnyben bárki bárki ellen képes lehet nyerni, azaz mindenképpen érdekes bajnokság lesz – tette hozzá Hódi Mihály.