A mórahalmi fürdő hamarosan újra fogadja a látogatókat

 A kormány által kihirdetett veszélyhelyzet a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt is érintette. A járvány megjelenése után a turizmus nem csak a városi fürdő vonatkozásában, hanem az egész országban mély helyzetbe került, hiszen az emberek bizalma, illetve a turizmus iránti igénye rendkívüli módon visszaesett.
 A mórahalmi fürdőben március első heteitől kezdve visszaesett a vendégforgalom, ami azt jelentette, hogy az üzemeltetést át kellett gondolni, mondta Farkas Gábor, a fürdő vezetője megkeresésünkre reagálva. A vezetőség így március 16. napjától kezdve a veszélyhelyzetre való tekintettel a vendégforgalom szüneteltetését rendelte el az intézményben. Ezen intézkedés után megkezdődtek a fürdő területén a karbantartási munkálatok, készülve a mihamarabbi vendégfogadásra és a nyári strandszezonra.

A családi csúszdás medencénél is zajlanak a karbantartási munkálatok.
A fürdő üzemeltetésének egy komoly gépészeti háttere van, így amint megszületett a március 16-ai döntés, a háttérműszaki rendszereket fokozatosan elkezdték leállítani, mint például a kutakat, a gépi szellőztetéseket, a klíma rendszereket és a fűtési rendszereket – magyarázta a fürdővezető. Miután alaphelyzetbe került a fürdő, utána kezdődhettek el a tervszerű karbantartási feladatok. Ezek közé tartozik a medencék gépészeti egységének felújítása, illetve az épületek takarítása, festése.

– Leginkább a füvünkön észrevehető a leállás miatti extra gondoskodás: ha körbe nézünk most a fürdőben, láthatjuk, hogy mennyire dús és élénkzöld. Alig várjuk, hogy mindezt vendégeink is megtapasztalják – tette hozzá Farkas Gábor.

A karbantartási feladatok szinte teljesen készen vannak a fürdőben. Előre láthatólag május végétől már teljesen készen állnak arra, hogy a kényszerleállás után újra fogadhassák a pihenésre vágyókat a Szent Erzsébet Gyógyfürdőben.