E-mail küldése Instagram oldalunk

A „RÁKOSI”-vonal bunkerei

Történelem a föld alatt: "RÁKOSI"-vonal bunkereinek titka

Magyarország déli határai mentén Nagylaktól az Őrségig egy közel 630 km-es a Déli védelmi rendszer maradványai találhatóak.

Az erődrendszer még az 1950-es évek elején épült. A II. világháború után néhány évvel a Sztálin vezette Szovjetuniónak, ideértve a volt keleti blokk országait is, megromlott a viszonya a Tito vezette Jugoszláviával. Oly annyira, hogy egy újabb háború fenyegetett. Mivel Magyarország határos volt Jugoszláviával, ezért a határ közelébe először aknazárat telepítettek, majd a Szovjetunió nyomására egy óriási katonai erődrendszer építésébe kezdett az ország, a Jugoszláv Néphadsereg, illetve a NATO országok katonai egységeinek várható inváziója ellen. Az évekig tartó építkezés hatalmas anyagi megterhelést okozott. Abban az időben, éveken keresztül felemésztette az ország által megtermelt bruttó hazai termék (GDP) negyedét. Az erdőrendszer az igazi szocialista nagyberuházás mintapéldája volt, annak számtalan hibájával együtt.

Az egész Déli Védelmi Rendszer csak 69,4%-ban készült el, az erődöket 1953. július 1-től adták át a Honvédségnek és a Határőrségnek.
Védőkörletenként az őrség négy főből állt, akik hátasló, kerékpár, motorkerékpár, és parasztszekerekkel oldották meg a feladataikat. A védőkörletek tisztítása, az álcázáshoz szükséges növények beültetése és a lövészárkok növényektől való megtisztítás a helyi lakosokra hárult, önkénteses kötelező módon.

Mórahalom és környékén bizonyos mértékig a többi határszakaszhoz képest több erőd épült mert az akkori magyar hadvezetés elképzelése szerint a Jugoszlávia felől érkező lehetséges támadás egyik fő irányába esett a település. 1953-ban, Sztálin halálát követően, az addigi rossz viszony Jugoszlávia és Magyarország között rendeződött. Az erődrendszert emiatt nem fejezték be, és amit lehetett, azt elbontottak, és a népgazdaság újrahasznosította az építőanyagokat. Csak a nagy és nehéz betonerődök maradtak fenn, ezek láthatóak napjainkban is.

A Déli Védelmi Rendszer mórahalmi maradványai között különféle típusú erődök találhatóak, így közepes típusú óvóhelyek 10 fő részére, „koporsós” lőszerraktárak, közepes típusú, fedezékkel ellátott tüzelőállás 57 mm-es lövegek számára, megfigyelő kupolák, és különféle géppuska erődök.

A Móradombi ezredparancsnoki figyelőből az ellenség mozgását figyelték meg, és a parancsnok értékelve a látottakat és a befutó jelentéseket, döntött a rendelkezésére álló katonai egységek bevetésérő. Az óvóhely fedezékek légitámadás vagy tüzérségi tűz alatt, a fedezékekbe húzódó katonák testi épségét, életét óvta volna. A géppuska fészek pedig az előre nyomuló gyalogság megállítására voltak hívatva, a páncéltörő ágyúk pedig az páncélozott harc járművek úgymint, harckocsik és csapatszállítók megsemmisítésére voltak elhelyezve az arra kialakított erődökben.

Mórahalom területén 50 vasbetonból készült, erőd található.

Vannak erődök, amelyek teljesen épek, és vannak romos állapotban lévők is. Vannak, amelyekre házak udvarában, szántóföldeken, vagy éppen erdők közepében találhatunk meg, hirdetve a betonba öntött hidegháború rideg korszakát. A Déli Védelmi Rendszer erődjei, éles katonai műveletekben nem vettek részt. A bunkerek biztonságosan bejárhatók, katonai felszerelés, robbanóanyag nincs bennük.

Forrás:Bánhidy Zoltán

A betonerődök többsége magánterületen található, ezért ezeket a helyszíneket nem javasoljuk látogatásra.

Mórahalom területén szabadon látogatható bunkerek az alábbiak:

  • Határőr úti bunker 2. – Helyrajzi szám: 46.2039 19.8854
  • Vásártéri bunker- Helyrajzi szám: 46.2138 19.8708

A katonai bunkerek folyamatos karbantartását és tisztaságát speciális elhelyezkedésük miatt sajnos nem tudjuk garantálni. Látogatásukat saját felelősségre ajánljuk.