Adományokat gyűjtenek az elhunyt életmentő családjának

Hatvani Balázs a frontvonalban segítette a betegeket a járvány minden hullámában, de ő is megbetegedett, és november 17-én elvesztette a harcot a koronavírussal. Most adománygyűjtés indult a nagyon nehéz anyagi helyzetbe került, férj és édesapa nélkül maradt család részére.

12 óra alatt 2 millió forint gyűlt össze a november 17-én, koronavírusban elhunyt Hatvani Balázs családjának indult gyűjtésen. A férfi a mórahalmi mentőállomáson dolgozott mentőgépkocsivezetőként, halála után az állomás dolgozói döntöttek úgy, hogy adománygyűjtést indítanak a családjának. Balázs két munkahelyen dolgozott, ő volt a családfenntartó, három gyermeket neveltek feleségével, most pedig nagyon nehéz anyagi helyzetbe került a család, több millió forint hitel nyomasztja őket.

A gyerekek 10, 12 és 15 évesek, tehát még tanulnak, édesanyjuk pedig bolti eladóként dolgozik. Keresete a havi megélhetésre is alig lesz elegendő, a hiteleket nem tudja egyedül fizetni. Éppen ezért az állomás dolgozói arra kérnek mindenkit, hogy ha csak pár forinttal is, de segítsen Balázs családjának.

Az anyagi támogatásokat a 12067204-01795886-00100009 számlaszámra, vagyis Hatvaniné Bózsing Andrea számlájára várják. Fontos, hogy mindenki tüntesse fel a megjegyzés rovatban, hogy adomány.

Eközben egy árverés is elindult a mentőállomás munkatársának, Gera Zsoltnak a Facebook-oldalán, miután Óvádi László felajánlotta azt a mezt, amelyet a Magyarország-Lengyelország közötti, 3-3-as végeredményű meccs után minden magyar válogatott játékos aláírt. Nincs kikiáltási ár és licitlépcső sem. Az árverés 30 ezer forintról indult, jelenleg 250 ezer forintnál tart, licitálni Gera Zsolt bejegyzése alatt, kommentben lehet.

Az állomás dolgozói szerint Hatvani Balázs példásan állt helyt munkájában, a frontvonalban segítette a betegeket a járvány minden hullámában, de a végén ő is megbetegedett. Bár küzdött, de elvesztette a harcot a vírussal szemben. November 21-én gyertyagyújtással emlékeztek rá a mórahalmi mentőállomás előtt.

Forrás: delmagyar.hu