Barátok útja a Baráthok kútjához

Értékeink megismerése kerékpárral a Szerb-Magyar határ mentén 1. túra (2022.06.04.)
A szerbiai Ilonafalvára a Baráthok kútjához szervezi első kerékpártúráját a mórahalmi SZÉP-KÖR Környezetvédelmi és Városszépészeti Egyesület

Az egyesület magyarországi és határon túli partnerei segítségével valósítja meg a „Barátok útja a Baráthok kútjához” elnevezésű kerékpártúráját melyhez pályázati támogatást is kapott a szervezet.

A 2022. június 4-re tervezett túra Magyarországról, Mórahalomról indul és a szerb határon át egészen a szerbiai Ilonafalva település mellett lévő Baráthok kútján ér majd véget, kis vendéglátással. Az indulástól az érkezésig oda-vissza (kis kitérőket beleszámítva) kb. 65-70 km hosszú túrán a két ország értéktáraiban szereplő kulturális és természeti értékeket ismerik meg a résztvevők, melyek egyben a megálló-pihenő pontok is. A túra- melyre mintegy 40 főt várunk- 1 napos, Mórahalomra az esti órákban ér majd vissza a társaság. Az esemény mindenki számára nyitott, de előzetes bejelentkezéshez kötött.

A második családokat megmozgató túra még ez évben szeptemberben Zákányszék és a szerbiai Palics között zajlik majd Mórahalom érintésével, melynek meghirdetése a későbbiekben várható.

Mindkét eseményt a 2022. évi „Kerékpárral 7 határon át” programsorozat (KP7H-2022) keretében valósítja meg az egyesület, 460.000 Ft pályázati támogatás segítségével.

Támogató: KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.

Pályázat teljes címe: „Barátok útja a Baráthok kútjához és Palicsra” Értékeink megismerése kerékpárral a Szerb-Magyar határ mentén

Pályázat azonosítója: 24132

Magyarországi partnerek

  • Zákányszéki Otthonkért Egyesület
  • Mórahalom Városi Önkormányat
  • Kapocs Népfőiskola Mórahalom

Külhoni partnerek:

  • Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
  • Juvenior Polgárok Egyesülete

A támogatott rendezvény a "Kerékpárral 7 határon át" programsorozat keretében, a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatásával valósul meg.


Bővebb információ kérése a túráról és előzetes regisztráció a plakáton lévő elérhetőségeken lehetséges!