Elkészült az ideiglenes kollégium
Birtokba vették a diákok és már az utolsó simításokat végzik a napokban Mórahalom új kollégiumán a Röszkei úton.
Az új tanévre elkészült a mórahalmi szakképző ideiglenes kollégiuma. A Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolának azért volt szüksége új, ideiglenes kollégiumi épületre, mert az összes többit kinőtték, ezért, mint korábban megírtuk, az év elején elkezdték a mórahalmi önkormányzat segítségével a Röszkei úton lévő inkubátorházat átalakítani. A munkálatok befejeződtek és augusztus végére elkészült az új kollégium épülete, így már szeptembertől az új szállására is várják a diákokat.
– Mindent úgy alakítottunk ki, hogy amikor ezt is elhagyjuk egy szép napon, akkor át lehet alakítani apartmanokká, amelyek kiadhatók, és a nálunk tanuló turisztikai ágazatos diákok számára tanhotelként működik majd tovább – mutatta Angyalné Kovács Anikó, az intézmény vezetője, aki körbevezetett minket az épületen. – Van egy érdekes zegzugossága – utalt a helyiségek furcsa elhelyezkedésére és közben azt is elmondta, minden vajdasági diákjuk dupla negatív, azaz mindkét COVID tesztjük negatív. Az épületben az utolsó simításokat végzik, már működik a wifi, ahová hiányzik, hűtőket, edényeket hoznak.
Jurgács Ramóna éppen mosni indult, ő is pozitívan nyilatkozott az új kollégiumról, azt mondta, jó a társaság és a programok is. Az óbecsei Terék Levente dicsérte az új kollégiumot, korábban egy, az iskola által bérelt ingatlanban laktak, de mint mondta, ez a hely nagyobb. Levente sok társához hasonlóan egy hét kényszerű bezártság után végre hétfőn elhagyhatta az épületet, iskolába ment. A bezártság alatt sem unatkoztak, filmet néztek, kártyáztak, a hétvégén pedig Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere rendelt pizzát mindenkinek.
Az igazgatónő hozzátette, örülnek az új szálláshelynek, de már kinőtték ezt is. A megoldás, hogy egy teljesen új, 150 fős kollégiumot építenek a Kölcsey utcában, amely a tervek szerint 2021 őszére készül el.
Forrás: delmagyar.hu