Épül a szabadtéri színház megújult színpada Mórahalmon

Értékeld!

Értékelés

Értékelje most!

Már építik a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház színpadát Mórahalmon, ahol jövő szombaton kezdődik az évad.

A piros-fehér-zöldre festett székekből álló nézőtér már a közelmúltban elkészült, a napokban a színpadon és a színpadtechnikán dolgoznak a szakemberek a mórahalmi lovardában, ahol jövő szombaton kezdődik a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház hetedik évada.

– Május közepén kezdtük el a színpadépítési munkálatokat. A színpad egy új konstrukció, hiszen jelentős mértékben kibővítettük erre az évadra. Jelen pillanatban egy tizenötször tizenöt méteres hatalmas színpadot építünk fel, amely képes a legnagyobb produkciókat is kiszolgálni

– magyarázta a helyszínen Seres István Pipu, a Kolo Kulturális Központ vezetője és a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház igazgatója.

Az igazgató hozzátette, ennek megfelelően egy híd- és takarásrendszert alakítanak ki körben, amivel azt érik el, hogy egy teljes black box alakul ki, ami a néző figyelmét csak és kizárólag a színpadi térbe fogja majd bevonzani, azaz semmi nem vonja el a figyelmet a színpadi történésekről. A színpad különlegessége még, hogy a hátuljában egy hatalmas ledfal kap helyet.

A Patkó Lovas és Szabadtéri Színház hatalmas színpada és a vele szemben lépcsőzetesen emelkedő lelátórendszer egyszerre szolgálja ki a nézők kényelmét és az alkotók színházi igényeit. Fotó: Karnok Csaba

– Illetve vannak vendégprodukciók, amelyek még ennél is nagyobb technikai kiszolgálást igényelnek, ezért volt szükséges, hogy ezt a fajta színpadméretet és konstrukciót álmodjuk meg – magyarázta Seres.

A Patkó Lovas és Szabadtéri Színház szabadtéri előadásainak befogadó és kiszolgáló helyszíne teljesen megújult külsővel és a kor színházi elvárásaihoz igazított technikai tartalommal várja a közönséget júniustól. A black box kialakítású színpad és a vele szemben lépcsőzetesen emelkedő lelátórendszer egyszerre szolgálja ki a nézők kényelmét és az alkotók színházi igényeit.

2021-ben eddig nem látott szuperprodukciók, újcirkuszi show, nagy koncertek és az elmaradhatatlan lovas színházi előadások várják a közönséget. A produkciók sora június 12-én, jövő héten szombaton a Valahol Európában című musicallel kezdődik. A munka később sem áll meg, mielőtt a lovas színház előadásaira kerül a sor, július 16-a előtt lebontják a nézőteret és a színpadot is, hogy legyen hely a lovas színháznak. Minderre két hetük lesz majd június végén a szakembereknek.

Forrás: delmagyar.hu