Már az 1. félidőben eldőlt

Értékeld!

Értékelés

Értékelje most!

A Mórahalom az első félidőben eldöntötte a meccset a DAFC ellen.

Hódi Mihály legénysége a DAFC Szeged együttesét fogadta szombaton. Jól alakult a találkozó együttesünk számára, hiszen Tóth Martin találatával vezetést szerzett az első félidő közepén majd ezt követően Malatinszki Ádám 31-dik percben megduplázta fölényt és végül Budai Bálint 38-dik percben iratkozott fel a hazai góllövő listára. A szünetet követően a DAFC csapatának csak a szépítésre futotta Kiss Barnabás találatával. Együttesünk 29 ponttal a 8. helyen áll, a mezőny pedig továbbra is sűrű, hiszen a 6. Hódmezővásárhely is „csak” három pontra van tőlünk.

Mórahalom–DAFC Szeged 3–1 (3-0)

Mórahalom, 150 néző. Vezette: Béleczki László – jól (Fülöp, Baráth).

Mórahalom: Mison – Tajthy (Király, a szünetben), Trója (Gercsó, 78.), Ördögh (Papp D., 64.), Tóth M. (Szűcs D., 64.), Suhajda, Kis L., Malatinszki Á. (Fődi, 68.), Malatinszki D., Budai, Bokányi. Edző: Hódi Mihály.

DAFC: Grund – Simon G. (Kertész, 75.), Varga Á., Nagy M., Fekete Á. (Kovács P., a szünetben), Kis B., Pető, Suták, Faragó (Heipl, 68.), Bálity, Baka. Edző: Terjéki Tamás.

Gólszerzők: Tóth M. (19., 11-esből), Malatinszki Á. (30.), Budai (37.), ill. Kis B. (55.).

Jók: mindenki ill. Bálity, Kis, Varga

Hódi Mihály: Az első félidőben nyomást helyeztünk az ellenfélre, ennek három gól lett az eredménye. A szünet után is stabilak maradtunk, megérdemelt győzelmet arattunk.

Terjéki Tamás: Megint átaludtuk az első félidőt.