Margó néni húsvéti díszei

Értékeld!

Értékelés

Értékelje most!

– Láttam a felhívást, éppen fájt a lábam, és amúgy is szeretem elfoglalni magam valamivel, nagyon szeretek kézimunkázni. Nem tudok úgy ülni, hogy ne csináljak valamit, mindig jár a kezem – mondta a mórahalmi Ótott Kovács Józsefné, Margó néni, a Napfény Nyugdíjas Klub elnöke. Margó néni egy ko­­sárnyi dísztárgyat készített az Aranyszöm Rendezvényház által meghirdetett jótékonysági kezdeményezésre.

Kovács Dalma, az egyik szervező elmondta, a rendezvényház az ünnephez illő díszítéssel szeretné szebbé tenni a Mórahalmi Idősek Otthona lakóinak és dolgozóinak húsvétját, ehhez kérték a helyiek segítségét.

– Ugyanaz volt a célunk, mint a fánksütős felhívásunkkal, amikor a résztvevők által elkészített édességet vittük be az intézménybe.

Az otthon la­­kóit jelenleg a vírus miatt nem látogathatják szeretteik, és ez­­zel az apró gesztussal próbáljuk szebbé tenni számukra az ünnepet. Szép számmal érkeztek kézzel készült díszek, Margó néni és magánemberek mellett óvónők, a nyugdíjasklub tagjai és a rendezvényház munkatársai is megmozdultak a felhívásunkra – mondta a szervező.

– A másik felhíváshoz is csat­­lakoztam, tojásfát is készítettem a házunk elé, és a fánksütésben is részt vettem

– sorolta Margó néni, aki­­vel már főzőversenyeken, közösségi rendezvényeken is találkoztunk. Közben egymás után pakolta ki a húsvéti dísztárgyakat, kosárkát, tojásokat, tulipánokat. A háza előtti tojásfáját 80 kézzel varrt tojás és 20 kismadár díszíti, most kosarat, tojást készített. Elmondta, ez utóbbi pepecs munka, ki kell szabni, összevarrni, majd kitömni és összehúzni. De nem bánja, mert mint mondta, nem tud tétlenül ülni otthon.

Forrás: delmagyar.hu